Ugrás a tartalomra

Szexuál-pszichológus várta a fiatalokat az ITC-ben

Létrehozva
Szex, és párkapcsolati előadáson vehettek részt a helyi fiatalok kedden délután az ITC- színháztermében, az MKF Klub egészségre nevelő programsorozatának keretein belül.
szexualeloadas2.jpg

Az előadássorozat egyre nagyobb érdeklődési körrel rendelkezik, hiszen a fiatalok az őket is érintő kérdésekre kaphatnak válaszokat, helyes irányokat. A kedden kora délután kezdődött előadáson a szexualitás, és a párkapcsolat került terítékre, hiszen a Magyar Szexológiai Társaság elnöke: Pándy Mária tartott előadást a középiskolásoknak.

A pszihológus felhívta a figyelmet arra, hogyan kell viselkedniük a feleknek egy párkapcsolatban, valamint arra is tanácsokat adott, hogyan lehet könnyebben ismerkedni, biztonsággal együtt lenni, és többek között arról is beszélt, hogy mi az, amit egy jó kapcsolatban elvárnak egymástól a párok. – szerintem fontosak ezek az előadások, én eddig szinte mindegyiken részt vettem, pontosan amiatt, mert olyan dolgokat tanulhatok meg, amiket az iskolában egyáltalán nem, vagy csak felületesen tanítanak. – mondta el portálunknak Szőlősi Adrián tanuló, aki azt is hozzátette, hogy a keddi prezentációban is sok olyan dolog volt, amiről eddig nem tudott, mégis rendkívül fontos odafigyelni rájuk.

A közel másfél órás előadáson a különböző fogamzásgátló módszerek is szerepet kaptak, hiszen sokan tablettákkal próbálják megoldani ezt a problémát, ami nincs jó hatással a szervezetre. Pándy Mária a jelenlévőknek több más alternatívát is bemutatott, amik használatával elkerülhető a pirulák beszedése, és költségkímélőbb is a fiatalok pénztárcáját tekintve. – Ma is új dolgokat tanultam, és megismerkedtem egy pár szimpatikus emberrel, szívesen jövök az előadásokra, a későbbiekben is itt leszek, hiszen sok olyan dolog hangzik el, amire érdemes odafigyelni, hiszen az életben hasznosíthatja őket, szinte mindenféle területen. – mondta el portálunknak Kárpáti Dávid tanuló, aki szerint akár sűrűbben is lehetnének Miskolcon hasonló programok.

A sorozat természetesen folytatódik tovább, hiszen az MKF Klub június 14-én újabb, a fiatalságot érintő témakörben várja majd az érdeklődőket az ITC- színháztermébe.

Vajtó László