Az előző évben nem kímélte az időjárás a rendezvényszervezőket, hiszen az eső szinte egész álló nap esett, de a főzőverseny és a programok nem álltak meg a nagy mennyiségű csapadék ellenére sem. A görömbölyi pincesoron a jó hangulat a rossz időben is megmaradt, így az idén újra megrendezi a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző egyesülete a kuruc napot. A helyszín ugyanaz, de nagyobb területen, és több fellépővel várják a vendégeket a szervezők.
A program az idén is főzőversennyel indul, amire várják a jelentkező csapatokat, majd a délelőtt folyamán elkezdődnek a kulturális események is a színpadon. Rákóczi Ferenc Nagyságos fejedelem születésének 335. Évfordulójáról, Kovács János megyei főjegyző tart megemlékezést a délelőtt folyamán, ezt követően a helyi csoportok fellépése következik, akik különböző előadásokkal szórakoztatják a jelenlévőket. A délután során viszont már a profi előadók veszik át a színpadot, érkezik a Balkán Fanatik, és a Motiva énekesnője: Kovács Nóri, majd Heffner Attila dalaival ismerkedhet meg a közönség. Az est folyamán Veréb Tamás is színpadra lép, aki kedvenc dalaival táncoltatja meg a szórakozni vágyókat, majd rögtön utána az élő rock legenda, az István a király rockopera sztárja: Varga Miklós is a színpadra lép egy koncert erejéig. Az est végén a jó hangulatot a Csillag Születik tehetségkutató műsorból megismert Czemende együttes is fokozza előadásával, így a „dudám, dudámra” már együtt táncolhatnak a jelenlévők.
A program egyébként több érdekességet is tartogat, hiszen a kikapcsolódni vágyók meg is mérettethetik magukat, méghozzá kuruc módra, ugyanis a hétpróbát is ki kell majd állniuk, valamint úgy kell inniuk a színpadon, ahogyan azt a Tenkes kapitánya, vagyis a néhai Zenthe Ferenc tette a nagy sikerű televíziós sorozatban.
Vajtó László