Ugrás a tartalomra

Füstjelekkel üzentek a légkábeltolvajok

Létrehozva
A kábeltolvajok a lopás után azonnal munkához láttak, és elkezdték leégetni a műanyag borítást a rézről. A rendőrök sem tétlenkedtek, és forró nyomon indultak a tolvajok után.  
Az Edelényi Rendőrkapitányság Bódvaszilasi Rendőrőrsének parancsnokát egy Tornaszentandrás közelében vadászó férfi telefonon arról tájékoztatta, hogy a település határában hosszabb szakaszon hiányzik a telefonhálózat légkábele. A bejelentő elmondta még, hogy az erdőben füstöt lát.

A rendőrőrs járőrei rövid terepszemle eredményeként megtaláltak az erdőben a már leégetett mintegy 100 kilogramm rézkábelt, illetve a tűzrakás körül hátrahagyott kerékpárokat, ruhadarabokat. A nyomok egy bódvarákói férfihez, illetve hét társához vezettek.
 
A Bódvaszilasi Rendőrőrsre előállított tettesek kihallgatása során arra is fény derült, hogy közülük négy fő még további három hasonló módon elkövetett lopással is gyanúsíthatók.
 
Mintegy harmadik csapásaként még további, korábban elkövetett bűncselekményekre is megoldást talált a kábeltolvajok sikeres elfogását megelőző információ- és adatgyűjtés.

A közelmúltban Szendrőben több betöréses lopás történt. Az akkor még ismeretlen elkövetők családi házaknál, illetve egy helyi élelmiszerboltban jártak. Ezen bűncselekményeket két fiatalkorú fiú követte el, akiket szintén előállítottak a rendőrségre, így egy nap alatt 10 tettest fogtak el a rendőrök. Az Edelényi Rendőrkapitányság a fenti ügyekben lopás miatt indított eljárást a gyanúsítottakkal szemben.