Ugrás a tartalomra

Napok maradtak a bevallásra

Létrehozva
Már csak három nap van hátra a személyi jövedelemadó bevallásáig, május 20-án lejár a határidő. Ennek ellenére a mai napig a bevallásra kötelezetteknek még mindig csak 60 százaléka adta le adóbevallását. A következő napokban tehát nagy rohamra, tumultusra lehet számítani – ám nemcsak az adóhivatalban, hanem valószínűleg a postán is.
Már a hét elején is sokan voltak az adóhivatal ügyfélszolgálatán, de az ügyfelek száma az elkövetkezendő napokban várhatóan még tovább nő. Volt, aki már teljesítette ugyan kötelezettségét, ám bevallása korrigálásra szorul, így újra el kell látogatnia a hivatalba.

Az adózók elektronikus, postai úton vagy személyesen juttathatják el bevallásukat. A pénteki határidőig már csak pár nap van hátra. Ennek ellenére úgy tűnik, sokan az utolsó pillanatra hagyják kötelezettségük teljesítését.

Kiss Tiborné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága Osztályvezetője elmondta, az előző évek tapasztalata alapján mintegy 240 ezer bevallást várnak. – Jelenleg a kötelezettek 60 százaléka az, aki teljesítette bevallási kötelezettségét – ez azt jelenti, hogy a hátralévő pár napban mintegy 90 ezer szja-bevallás jön még.

Aláírás nélkül az adóbevallás érvénytelen, de nemcsak erre kell figyelni, pontosan fel kell tüntetni az adóazonosító számot is a nyomtatványon. Az adó visszaigénylésekor a hatósággal feltétlenül közölni kell, hogy milyen címre, bankszámlára kéri az adózó a pénzt.

Az adóbevallást be nem nyújtókat szigorúan szankcionálják, ami akár 200 ezer forint mulasztási bírság megfizetését is jelentheti a kötelességét nem teljesítők számára.

Fontos tudni, hogy május 20-án reggel 8 órától délután 18 óráig lesz nyitva az adóhatóság  ügyfélszolgálata. A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának miskolci központi ügyfélszolgálata május 20-án 8-18 óráig tart nyitva. Ezen a napon 8-12 óráig teljes körű szolgáltatási struktúrával, míg 12-18 óra között rendkívüli ügyfélfogadás keretében, kizárólag a személyi jövedelemadó-bevallás teljesítéséhez, valamint az szja 1+1%-os rendelkező nyilatkozatok benyújtásához kapcsolódó szolgáltatások – tájékoztatás, bevallások átvétele, csekk és nyomtatvány kiadása, valamint bankkártyás befizetés – igénybe vételére biztosítanak lehetőséget az adózók részére.

A hét többi napján változatlan nyitvatartási renddel állnak az ügyfelek rendelkezésére. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kirendeltségeik (Encs, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Ózd, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tiszaújváros) a szokásos ügyfélfogadási rend szerint fogadják az ügyfeleket.

Budai G.