Ugrás a tartalomra

Az LMP utcai akciója Miskolcon

Létrehozva
Az országjáró körút harmadik állomásaként Miskolc belvárosában, a Széchenyin tartott sajtótájékoztatóval egybekötött utcai akciót Scheiring Gábor, az LMP országgyűlési képviselője. – Világossá vált a Fidesz egy éves kormányzata után, hogy cserbenhagyták az országot. Világosan látni, hogy nem erről volt szó! A költségvetésből hiányzik 500 milliárd forint az egykulcsos adó bevezetése következtében, két százalékkal növekedett a munkanélküliség.
A 300 ezer forintos havi fizetésnél többet keresők jól jártak, az alatta lévők, ha nincs legalább egy gyermekük, viszont rosszul – jelentette ki a Lehet Más a Politika gazdasági kabinetjének vezetője. Véleménye szerint hiába tagadják, az Orbán-csomag valójában megszorításokat tartalmaz.

Erre példaként állította, hogy 20 milliárd forintot kivonnak az egészségügyből, miközben vidéken sok a betöltetlen háziorvosi státusz, alacsony az orvosok kezdőbére. A közmunkakeretet megfelezték, pedig sok településen, különösen Borsodban az önkormányzat a legnagyobb munkáltató. Állítása szerint az oktatásra is kevesebbet költenek, tanárokat bocsátanak el, pedig tanítani kellene az embereket. – A bürokrácia csökkentésének keretében hadat üzentek a munkavállalóknak. Az adóreform finanszírozása megszorításból történik, nem látni, hogyan pörgetné fel a gazdaságot – jelentette ki az LMP képviselő.
Az LMP ezzel szemben alternatív költségvetést dolgozott ki. Mint Scheiring Gábor fogalmazott, ez tartalmazná a fenntartható vidékfejlesztést, befektetnének az oktásba és komplex felzárkóztatást a hátrányos helyzetű lévőknek. Ezzel kampányolják körbe az országot. A képviselő szavaival élve, felvilágosítják az embereket. A körút keretében eljutnak az ország minden megyéjébe.

Cs. L.