Ugrás a tartalomra

EU: a miniszterek elfogadták a romastratégiát

Létrehozva
Az Európai Unió szociális miniszterei elfogadták a romák befogadásáról szóló uniós keretstratégiát, amelyet hivatalosan az EU külügyminiszterei hagynak majd jóvá. A csütörtöki tanácskozáson a romák foglalkoztatása, lakhatása, egészségügyi ellátása volt a fő téma.
A szociális miniszterek csütörtöki tanácskozásukon elfogadták az uniós romastratégiát. "Bízunk abban, hogy eljött a konkrét cselekvés ideje" - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, aki a soros magyar EU-elnökség nevében elnökölt a miniszteri tanácskozáson.

Az uniós keretstratégia tervezetét április elején terjesztette elő az Európai Bizottság. Először az igazságügyi miniszterek tárgyalták meg, elsősorban a jogegyenlőség, diszkriminációmentesség biztosításának szemszögéből. A csütörtöki miniszteri tanácskozás résztvevői elsősorban a foglalkoztatás, lakhatás, egészségügyi ellátás oldaláról közelítették meg a problémakört. Pénteken az oktatási és ifjúsági ügyekben illetékes tárcavezetők arra keresik majd a választ, hogyan lehet javítani a hátrányos helyzetű cigány gyerekek oktatását.

Jövő hétfőn az uniós külügyminiszterek összegzik a miniszteri vitasorozat eredményeit, ezután a júniusi EU-csúcson hagyják jóvá hivatalosan a romák befogadásáról szóló uniós keretstratégiát. Az abban foglaltak figyelembevételével a tagállamok az év végéig nyújtják be Brüsszelnek saját romabefogadási stratégiájukat, amelynek végrehajtását az EU ellenőrizni fogja.