Ugrás a tartalomra

Mezőkövesd: egy éjszaka kétszer is rendőrkézen a garázda

Létrehozva
Egy éjszaka alatt, kétszer is rendőrségi eljárás alá került egy füzesabonyi férfi. Egyrészt egy hajnali verekedés elkövetőjeként, másrészt pedig azért, mert rendőrségi kihallgatása után ittasan vezette az autóját.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két füzesabonyi lakossal szemben. A napokban ugyanis, Mezőkövesd főutcáján, a hajnali órákban előzetes szóváltást követően egy szórakozóhely előtt bántalmaztak egy szentistváni férfit, aki ennek eredményeként 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bántalmazás során a két elkövető is könnyebben megsérült.

A történteket a térfigyelő kamera rögzítette, így szinte azonnal megtörtént a rendőri intézkedés.

A járőrök a gyanúsítottakat előállították a rendőrségre, ahol velük együtt a szemtanúkat is kihallgatták a nyomozók. Ezt követően a garázdák szabadlábon védekezhettek, elengedték őket a kapitányságról.

Egyikük, ittasságát figyelmen kívül hagyva, saját gépkocsijával akart hazautazni. Az autó azonban a térfigyelő kamera látószögében parkolt. Az előzmények ismeretében, a kamerákat figyelő rendőr kiszúrta a férfit, akit ittas járművezetés miatt ismét előállítottak a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra.