Ugrás a tartalomra

Paragrafussal fognának orvvadászokat

Létrehozva
A Büntető Törvénykönyvben nincs nevesítve az orvvadászat, ezért több más jogcím alatt járnak el az ellen, akit megcsíptek a hatóságok. Õsztől várhatóan pótolják a jogszabály hiányát, az meg majd menet közben derül ki, hogy sikerül-e visszaszorítani a vadorzást.
orvadasz.jpg– Mivel a Btk.-ban nincs nevesítve a vadorzás, ezért a vadorzók ellen a körülményektől függően több jogcím alatt indítható eljárás, például lopás, lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés, állatkínzás – mutatta be kérésünkre a jelenlegi jogi kereteket Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa. – Lopáson belül is az elkövetés értékétől függően lehet szabálysértés, például egy fácán, vagy egy vadnyúl esetében és lehet bűncselekmény is, mint a közelmúltban, amikor egy 300 ezer forintos szarvasbikát ejtettek el orvul. A lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés esete teljesen egyértelmű. Állatkínzás címén olyan esetben indítunk eljárást, mint Edelény térségében történt, amikor az ősember módszerével, egyszerűen sziklára szorították az őzeket, amelyek végül a mélybe zuhanva halálra zúzták magukat a köveken.

Ezzel el is érkeztünk az orvvadászok által alkalmazott módszerekhez. A leggyakoribb a hurkolás, mikor is dróthurokba lép a vad és lassú kimúlás vár rá, illetve a puskával kilövés. Ezen belül is előfordulnak olyanok, akik engedélyjel tartott fegyverrel követnek el vadorzást, mint az említett szikszói eset, ahol tilalmi időszakban lőtték le a szarvast, amivel bűncselekményt követett el a ravaszt meghúzó személy, illetve vannak az engedély nélkül tartott lőfegyverek. Az engedélyes ügyeket a vadászati hivatal vizsgálja jogosulatlan vadászat címszó alatt.

Megyénk mely részein a leggyakoribbak az orvvadászatok? – kérdeztük a rendőrséget. – orvadasz2.jpg Értelemszerűen első sorban az erdős részeken. Leggyakrabban az encsi, edelényi és ózdi kapitányság területén, de említést érdemel a sátoraljaújhelyi és sárospataki is – tette hozzá Dobi Tamás. – Az össz bűncselekményhez képest nem jelentős számú az orvvadászat, de ennek ellenére a rendőrség rendszeresen találkozik vele. Pontos számot azonban az említett törvényi helyzet miatt nem tudunk mondani – zárta a tájékoztatást.

Az orvvadászat valódi méreteiről csak sejtéseik vannak az ezzel foglalkozóknak. Az ismertté vált esetek ugyanis töredékét adják a ténylegesen megtörténteknek. Mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Szervénél megtudtuk, éves szinten 15-20 esettel találkoznak, ami eljut hozzájuk, vagy határozatot hoznak benne. A fő probléma, hogy amennyiben nincs ott az elkövetéskor használt fegyver, akkor szinte bizonyíthatatlan az orvvadászat, mivel általában arra szoktak hivatkozni: találták a meglőtt vadat… a hatóságnak kellene bizonyítania az ellenkezőjét.

A szakigazgatási hivatal egyébként a törvény szerint jogosulatlan vadászat esetén a vadvédelmi bírság mértéke 50.000-1.000.000 forint mértékű lehet,amelynek megállapításánál az elejtett vad vadgazdálkodási értékét kell figyelembe venni. Ennek összegét a vadászati törvény alapján számítják ki, ami egyes esetekben elég bonyolult. Nézzünk egy konkrét példát! Megyénk legértékesebb nagyvadja a gímszarvas. A bika trófeája az irányadó az árnál, 5 kg alattiak 600 ezer forintot érnek, az 5-10 kg közöttiek 1 milliót és a 10 kiló fölöttiek 3,75 millió forintot! A tar fejű, vagy épülő szarvú bika köztes ára 1 millió… A gímszarvas tehen viszont kortól, mérettől függetlenül 200 ezer forintot ér, a borjú pedig 100 ezret. Az említett pénzbüntetés mellett az elkövetett orvvadászat súlyosságának függvényében az állami vadászjegyet 3 hónap és 5 év közötti időszakra is bevonhatják.

Csontos László