- A konferencia azért jött létre, hogy a hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó non-profit civil
szervezetek, és a kormány helyi hivatalainak képviselői találkozhassanak, és megismerjék egymás feladatai, munkáit. – mondta el portálunknak Demeter Zoltán az Észak-Magyarországi Regionális Civil Egyeztető Fórum szervezője és előadója, aki azt is elmondta, hogy a rendezvényen több mint 10 szervezet vett részt, akik bemutatták működésüket, és feladataikat.
A szervező elmondása szerint szeretnék a tagságot bővíteni, és szinte minden hasonló problémával foglalkozó egyesülést bevonni, a kezdeményezésbe. A társadalmi problémák megoldásában ugyanis évről-évre egyre nagyobb szerepet töltenek be a civil szerveztek, ezzel párhuzamosan napjainkra megnőtt a civil érdekérvényesítés, érdekképviselet szerepe és jelentősége. A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvénynek köszönhetően minden régióban, megalakultak a Civil Egyeztető Fórumok, így Észak-Magyarországon is, amihez a szervezetek bármikor csatlakozhatnak, annak érdekében, hogy kapcsolatot tartsanak más csoportokkal, akár szakmai megfontolásból is. A rendezvényen bemutatásra került a júniusban kiírásra kerülő Észak-magyarországi Operatív Program-3.3.1. számú, civil szervezetek támogatását biztosító pályázati konstrukció is.
Vajtó László
szervezetek, és a kormány helyi hivatalainak képviselői találkozhassanak, és megismerjék egymás feladatai, munkáit. – mondta el portálunknak Demeter Zoltán az Észak-Magyarországi Regionális Civil Egyeztető Fórum szervezője és előadója, aki azt is elmondta, hogy a rendezvényen több mint 10 szervezet vett részt, akik bemutatták működésüket, és feladataikat. A szervező elmondása szerint szeretnék a tagságot bővíteni, és szinte minden hasonló problémával foglalkozó egyesülést bevonni, a kezdeményezésbe. A társadalmi problémák megoldásában ugyanis évről-évre egyre nagyobb szerepet töltenek be a civil szerveztek, ezzel párhuzamosan napjainkra megnőtt a civil érdekérvényesítés, érdekképviselet szerepe és jelentősége. A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvénynek köszönhetően minden régióban, megalakultak a Civil Egyeztető Fórumok, így Észak-Magyarországon is, amihez a szervezetek bármikor csatlakozhatnak, annak érdekében, hogy kapcsolatot tartsanak más csoportokkal, akár szakmai megfontolásból is. A rendezvényen bemutatásra került a júniusban kiírásra kerülő Észak-magyarországi Operatív Program-3.3.1. számú, civil szervezetek támogatását biztosító pályázati konstrukció is.
Vajtó László