A társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült csütörtökön, a BÉT honlapján közzétett jelentésben a javulást azzal magyarázza, hogy emelkedett az alapanyag és a termékárak közötti különbség, de rontotta az eredményt az emelkedő hő-, áram és földgázár, valamint a vevői-szállítói állomány árfolyam-változás miatti átértékelése.
A kapacitások kihasználása kismértékben emelkedett 2011 első három hónapjában 2010 első negyedévéhez képest, és 9 százalékkal volt jobb az előző negyedévhez képest. A termelés és értékesítés mennyisége mintegy egy százalékkal nőtt 2010 első három hónapjához viszonyítva és 6, illetve 2 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest.
A TVK csoport konszolidált mérlegének főösszege 2011. március 31-én 223,71 milliárd forint volt, 2,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 24,53 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje az időszak végén gyakorlatilag nem változott, 137,58 milliárd forint volt. A TVK hosszúlejáratú hitelei több mint duplájára, 26,52 milliárd forintra emelkedetek. Ezen belül a fő tulajdonos Mol-nak 61 millió euróval tartozott a TVK március 31-én, ami az év végén még 16 millió euró volt.
A TVK részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír a szerdai kereskedést 3.205 forinton, az előző napinál 5 forinttal drágábban zárta, forgalma alig haladta meg a 14 millió forintot. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 3.895 forint, a legalacsonyabb 2 700 forint volt.
Olvasó Árpád a gyorsjelentésben megjegyezte, a termékárak már olyan magasak, hogy a felhasználó műanyagfeldolgozók óvatosak a készletezés terén, kivárnak, így az egy hónapon belüli eladások nagyon változóan alakulnak.