Ugrás a tartalomra

43 metrókocsit von ki a főváros a forgalomból

Létrehozva
Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek – közölte pénteken Tarlós István.
A főpolgármester elmondta, a metrótűzesetek miatt megkeresték a metrókocsikat korábban gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent.

Tarlós István közlése szerint öt 43 éves, és harmincnyolc 41 éves kocsi közlekedik jelenleg a vonalakon – ezek kivonásáról döntöttek. Bejelentette azt is, hogy az intézkedés következtében a metrószerelvények ritkábban járnak majd. A főpolgármester lelkiismeretlenségnek nevezte, hogy bár a korábbi városvezetés tisztában volt a helyzettel, mégsem tett lépéseket.

MTI