Ugrás a tartalomra

Családok vetélkedtek

Létrehozva
Egy éven át tartott az a családok számára rendezett vetélkedő, amelynek döntőjét csütörtök délután tartották a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. A játékos családcentrikus verseny végső megmérettetésének témája a Rákóczi család volt.
Hat csapat kvalifikálta magát a Családban marad elnevezésű vetélkedő döntőjébe. A verseny finisébe egy területi megmérettetésen való jó szerepléssel lehetett bekerülni.

A Rákóczi-év tiszteletére a csütörtöki döntő kérdései, feladatai elsősorban II. Rákóczi Ferenc életéhez, munkásságához, a Rákóczi-szabadharchoz és megyénk Rákóczi-emlékeihez kapcsolódtak.

csaladi-vetelkedo110519ml6.jpg

A gyermekkönyvtárban megrendezett döntőre 2 miskolci, 1 tiszalúci, 1 abaújszántói család érkezett az 1 ózdi és 1 sátoraljaújhelyi térségből jött csapat mellett. A családok magukkal hozták a területi versenyre saját kezűleg készített családcímereiket és elkezdődött a vetélkedő, ahol együtt válaszoltak a kérdésekre, oldották meg a feladatokat, hogy kiderüljön, melyik család rendelkezik a legtöbb ismerettel a fejedelemről.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.