Az egyesületet 14 alapító tagot számlál, akik az élet különböző területein tevékenykednek, van közöttük orvos, egyetemi tanár, közalkalmazott, de még autó-hifiszerelő is.
Városunk több híressége is a kezdeményezés mellé állt, így Vitelki Zoltán, a DVTK másodedzője, Erdei Sándor alias Rokker Zsolti, Varga Zoltán, az RTL Klub egykori tudósítója, Jacsó Tibor, a Miskolc Rally főszervezője és a Speedway Miskolc elnöke, Horváth Szabolcs, a Miskolci Opera-Rock Show főszervezője, valamint Kocsis István, az egyik országos lap helyi vezetője is csatlakozott az egyesülethez.
– Fontos, hogy közös összefogással, tenni tudjunk a városért, és az itt élőkért, hiszen sok fiatal elköltözik innen, azért mert nem találnak lehetőségeket. – mondta el a sajtótájékoztatón Vatamány Bella, az egyesület elnöke, aki skype kapcsolaton keresztül vett részt az eseményen, hiszen jelenleg Brüsszelben tartózkodik. Az elnöknő azt is hozzátette beszédéhez, hogy olyan programokat, akciókat szeretnének létrehozni, amelyre jókedvvel mennek ki a helyi családok, és turistacsalogató hatással is lesznek a városra.
A lokálpatrióták az első programokat már össze is rakták, hiszen május végére a Miskolci Egyetem sportpályájára invitálják a sportolni és szórakozni vágyókat egy játékos futóversenyre, aminek az I. Miskolci Söratlon nevet adták. A vetélkedőn gyerekek és felnőttek is egyaránt részt vehetnek.
Egy másik mozgalmat is elindított az egyesület, miskolci zenekaroknak intéztek felhívást, hogy készítsék el a XXI. század Miskolc-dalát. Az ötlet onnan származik, hogy több évtizeddel ezelőtt a P. Mobil és az Edda is dalba foglalta városunkat. Ezeket a számokat mára az ország minden pontján ismerik, mondhatjuk, klasszikussá váltak. Ezt a sorozatot szeretnék folytatni, egy új, hasonló dallal.
Vajtó László