A miskolci drótgyárban csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek közt jelentették be a váltást a magyar és cseh üzletemberek. Rövid angol nyelvű prezentáció keretében bemutatták a miskolci gyárat és a cseh cégcsoportot, majd üzemlátogatásra indultak a vendégek. Ezt követően sikerült szót váltanunk a vezetőkkel.
– Azt szeretnénk elérni, hogy biztos hátteret adjunk a cégnek, fejlesszük a vállalatot, a régiót, új munkahelyeket hozzunk létre. Eddig 10 millió eurót fektettünk be, szeretnénk 20 millióra emelni – jelentette ki Jan Czudek, a cseh cég felügyelő-bizottsága elnökének az első helyettese. Majd részletezte, miről is van szó. – Az alapanyag-beszállítást 100 százalékban biztosítjuk. A 45 ezer tonnás termelést három éven belül szeretnénk 90 ezer tonnára bővíteni. A termelési eredményekkel párhuzamosan a létszám is emelkedni fog – jelentette ki Jan Czudek, a Cseh Sziléziában (Tesin) alapított nagy múltú kohászati cég vezetője.
– Jelenleg 151 a dolgozók száma, ebből 106 a fizikai, a többi a szellemi. Számunkra 2010 kritikus év volt, harcoltunk a bankokkal, a hivatalokkal. Korábban a szabadpiacon vettük az alapanyagot, ami kockázatos volt. Most az anyavállalat szállítja, jó minőségben. A leányvállalattá válás egyben tőkepótlást is jelent, valamint csoportpolitikát, kultúrát. Egy test lettünk – jellemezte a leányvállalattá válást Kőszeghy Albert, a miskolci társaság elnök-vezérigazgatója. A cseh vezetőnél sokkal óvatosabban fogalmazott a várható változásokkal kapcsolatban. – Ha a piac beindul, a kapacitás növelhető. A létszám a termelt mennyiség függvénye.
Cs. L.