A három templom közül a járdánházi épület kívülről teljes egészében megújulhat, "itt lesz a leglátványosabb a beruházás", hiszen a szigetelés és a csapadékvíz elvezetése mellett a vakolatot is cserélik - ismertette a plébános, hozzátéve, valamennyi templom esetében kiemelt jelentőségű a munka az állagmegóvás miatt, mert a falak vizesek.
Arról is beszámolt, hogy két évvel ezelőtt nyújtották be az európai uniós pályázatot a rekonstrukciókra, és az most vált eredményessé. Felhívta a figyelmet arra, a térségben 6-7 ezer olyan ember él, aki római katolikusnak vallja magát.
Mint mondta, önerőből is próbálnak javítani a feltételeken, május végén, június elején például befejezik az egyik templomban az orgona felújítását, egy másiknak az esetében a tetőt kell javítani, s van olyan épület is, amelyben a belső villamossági rendszert kellett teljes egészében felújítani.
"Ezek nagy dolgok egy egyházközség életében" - jegyezte meg a plébános.
MTI