Ugrás a tartalomra

Többmilliárdos fejlesztések uniós támogatásból a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Közvetve a régió gazdasági és társadalmi modernizálását is elősegíti az a több mint kétmilliárd forintos projekt, melyet a Miskolci Egyetem valósít meg uniós támogatásból. A célokról, a megvalósítás részleteiről és várható eredményeiről a május 19-i nyitórendezvényen számoltak be az egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában.
A pályázat célja a felsőoktatás vonzerejének növelése a kiválóságon és a minőség javításán keresztül. E törekvésnek megfelelően a projekt a Miskolci Egyetem vonzerejét hivatott növelni a szellemi potenciál növelésével, a kutatási infrastruktúra fejlesztésével, a stratégiai kutatási területek minőségi javításával, és az intézmény kapcsolatrendszerének kiterjesztésével.

A gyakorlatban ez a kiválósági központokon keresztül valósul meg, melyekben nemzetközi szintű tudományos műhelyek végzik majd kutatásaikat. A központok építenek az egyetem tudásbázisára, karainak szinergiájára és az interdiszciplinaritásra, valamint a régió kulcsszereplőivel való partnerségre – mondta el Patkó Gyula rektor. Megteremtik a feltételeket a fiatal kutatók helyben tartására és régióbeli letelepítésére, megalapozva mindezzel a Miskolci Egyetem tudományos teljesítményeinek növekedését.

Patkó Gyula beszélt arról is, hogy a gazdasági válságban – melynek a közepén vagyunk – az erőforrásokkal takarékoskodni kell, és olyan területekre kell koncentrálni, melyekben kiemelkedő tud lenni az adott egyetem. – Ez a projekt a Miskolci Egyetem számára éppen ezt segíti – tette hozzá a rektor.

A projekt keretén belül működő kiválósági központok munkája az alábbi területekre terjed ki:

A Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ munkája egyebek mellett a vízkészlet-gazdálkodás, az energiagazdálkodás, a természeti erőforrások felhasználása, talaj- és termőföldvédelem és a geoinformatika szakterületeire koncentrál.

Az Alkalmazott Anyagtudományi és Nanotechnológia Kiválósági Központ az anyagtudományi, anyaginformatikai, nanotechnológiai és nanotoxikológiai kutatás és fejlesztés legmodernebb tudományos módszereit, eljárásait és tapasztalatait hivatott alkalmazni az élenjáró nemzetközi trendekhez kapcsolódva.

A Mechatronikai és Logisztikai Kiválósági Központ szakterülete az anyagáramlási és szerelési folyamatok újraszervezése a lehető legoptimálisabb módon. Újszerű technológiák kifejlesztése révén nyílik lehetőség a folyamatosan változó igényeknek megfelelő rendszerek kialakítására.

Az Innovációs Gépészeti Tervezés és Technológiák Kiválósági Központ keretein belül a tervezési algoritmusok elemzésére, termékpálya-elemzésre, innovatív anyagtechnológiákra szakosodott szakemberek végezhetnek kutatómunkát.

tamop-egyetem-110519ml7.jpg

„A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein” című, TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 projekt mindennek révén az Északkelet-magyarországi régió gazdasági és társadalmi modernizálásához is hozzájárul.

A 24 hónap alatt megvalósítandó projekt összköltsége több mint 2.1 milliárd forint, melyből a megítélt támogatás kétmilliárd forintnál is több.

Tajthy Á.

Fotó: Mocsári L.