
Az ünnepség első részében Fazekas Csaba történész, egyetemi docens a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének vezetője elemezte Miskolc helyzetét a forradalomban, és az odáig vezető úton. Csorba István, a Történelmi Igazságtétel Bizottság megyei elnöke visszaemlékezésében felidézte a történelmi időket, melyet Földvári Rudolffal az, ’56-os munkástanács tagjaiként éltek át, majd mások mellett születésnapi köszöntőt mondott Joósz Gábor, a Nagy Imre Társaság megyei elnöke is. Földvári Rudolf történelmi áttekintésében azokról a körülményekről szólt, amelyek egyedivé tették Miskolcot és a megyét a forradalom eseményei során.

Földvári Rudolf 1921-ben született Kispesten. 1951-ben a pártfőiskola elvégzését követően az MDP Központi Vezetősége Káderosztályának helyettes vezetője. 1952–1954 között az Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Bizottságának első titkára, tagja a fővárosi tanácsnak, az MDP Központi Vezetőségének és az MDP Politikai Bizottságának. 1953–1957 között országgyűlési képviselő. Június 13–16. között Moszkvában részt vett a szovjet és a magyar pártküldöttség tanácskozásán. Hazatérve tájékoztatta a budapesti pártvezetőket a történtekről, bírálta Rákosi Mátyást és a Politikai Bizottság munkáját. Nagy Imre kormányprogramjával egyetértve annak megvalósításán kezdett dolgozni. 1954 májusában az MDP III. kongresszusa előtt a budapesti pártértekezleten – ahol Rákosi több ellenszavazatot kapott – a szavazatszedő bizottság elnökének utasítást adott arra, hogy közölje a kongresszusi küldöttekre leadott ellenszavazatok számát is.
Ezt követően kimaradt a Politikai Bizottságból, és vidékre helyezték. 1954–1956 között az MDP Borsod–Abaúj–Zemplén megyei első titkára. 1956. október 24-én a Miskolci DIMÁVAG-ban megalakult munkástanács mellé áll, tagja a megyei munkástanácsnak október 25–27-én, valamint november 1–2-án munkásküldöttséget vezetett Budapestre a kormányhoz. November 5-én a szovjetek Ungvárra deportálták, ahonnan 17-én tért haza. Ezt követően december közepéig a megyei munkástanács elnöke, majd 1957 márciusáig a megyei tanács elnöke. Ezután felhagyott a politikával, elhagyta Miskolcot és a kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban helyezkedett el lakatosként. 1957. március 15-én kizárták az MSZMP-ből. 1957 májusában letartóztatták, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. július 18-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, fellebbezés lehetősége nélkül. 1961-es szabadulása után a Vörös Csillag Traktorgyárban lakatos, majd műszaki vezető. Több műszaki könyv fordítója. 1981-től nyugdíjas. 1990-ben kezdeményezésére megalakult a borsodi 1956-os Munkástanácstagok Baráti Társasága. 1992–1997 között a Nagy Imre Társaság elnökségi tagja.
Sz. S.