Ugrás a tartalomra

Vendégségben Mátyás királynál

Létrehozva
kavalkdu1.jpg
Valóban élettel telt meg a vár a szép tavaszi napon, a késő délutánig zajló programok az egész családnak kitűnő szórakozást ígértek. Az igazságos uralkodót immár hagyományosan a történelmi filmek Mátyás királya, Helyei László színművész, feleségét pedig Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája jelenítette meg.

Preview Image


Csínytevésben és vaskos tréfákban sem volt hiány, Beckót és Mujkót, Mátyás hírhedt udvari bolondjait a két népszerű tréfamester, Szőke András és Badár Sándor alakította. Az állandó programok között most is vendégeskedhettünk reneszánsz fogadóban, királyi borozóban, volt apródiskola, udvarhölgy-képző, reneszánsz esküvő a közönség részére, hagyományőrző játszótér, kézműves udvar. Az állatbarátok részt vehettek a Diósgyőri Kutyavásáron és a III. Királyi Vadászgörény Találkozón is.

kavalkadu2.jpg

Szórakozhatott a közönség a Kóbor Lovagok és a Pavane zászlóforgatók bemutatóin, a Reneszánsz táncházban, az udvari mutatványosok műsorán, láthatott királyi solymász-bemutatót, Sub Rosa koncertet, Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagokat, kóstolhatott korabeli finomságokat. Bizony: a férfiembereket és a fehérnépeket a bemutatók mellett igazi udvari ínyencségek, hűs borok és seritalok, különleges nyalánkságok csábították egy-egy kóstolóra, és kedvükre válogathattak a különféle középkori vásárfiákból. A hamisítatlan reneszánsz hangulat megteremtésében a Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány is közreműködött.