Néhány család már évtizedekkel ezelőtt is élt a Magas-hegyen, amikor még vezetékes víz sem volt a környéken, aztán a rendszerváltás után megszaporodtak a lakók, voltak akik a magas bérházi költségek elől menekültek, mások meg egyszerűen jobban érzik magukat a zöldben. A közelmúltban megjavították a bekötőutat, most pedig Gazdusné Pankucsi Katalin képviselő szervezésében kitakarították a környéket.
– Engem is meglepett, hogy milyen szép számmal jöttek, olyan 60-70 helyi lakos vehetett részt a vasárnapi takarítási akcióban. Képviseltette magát minden korosztály, jöttek gyerekek, felnőttek és idősek. Az AVE Miskolc Kft. biztosított gyűjtőzsákokat az akcióhoz. Olyan 45 zsák szemetet szedtünk össze az utak szélén, a porták körül a belterületi és a telkes részen egyaránt. A zsákokat egy udvarra gyűjtöttük össze, zárt helyre, ahonnan majd szerdán, egy járattal elszállítják – magyarázta a képviselőnő, aki tavasszal elvitette a szemetet, s már akkor megbeszélték a lakókkal, hogy szerveznek egy takarítási akciót. Most jött az alkalom és csatlakoztak az országos kezdeményezéshez. – Lesz folytatás! Van rá igény jelentette ki Gazdusné. Mint mondja ősszel folytatják a szemétszedést.

– A takarítás után közös főzés következett. Paprikáskrumpli mellett folytatódott a beszélgetés. Mint kiderült, sokan ismerik egymást látásból, köszönnek, de többet nem nagyon tudnak a környéken lakóktól. Az alkalmat kihasználva most sokan bemutatkoztak, beszélgettek. Egyben közösségépítésnek sem volt rossz a takarítási akció – vont mérleget a képviselőnő, aki felhívta a figyelmet a gyermekek nevelésére is. Most egy kisebbségi vett részt a takarításban, legközelebb remélhetően ők is többen csatlakoznak és szépítik a környezetüket.
Csontos L.
Fotó: Mocsári L.