Az autóutak, autópályák tekintetében az M0 régi szakaszán várhatóan december 31-ig épül a harmadik forgalmi sáv. Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatosan dolgoznak, sebességkorlátozás van érvényben, mely az M0-M7 csomópontot is érinti. Fokozott óvatossággal közlekedjenek, szinte naponta változnak a korlátozások, illetve új útszakaszokra terelik a forgalmat! Ne vezessenek rutinból!
Vasárnap is nyárias idővel számolhatunk, de a késő délelőtti óráktól felhősödésre, helyi záporokra, zivatarokra számíthatunk. A szél általában gyenge lesz, csak a zivatarok környezetében erősödhet meg átmenetileg. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26-29 fok körül alakul.
Várhatóan megélénkül a forgalom a kiskertek és a kirándulóhelyek közelében, ahol nagyobb gyalogos és kerékpáros forgalomra kell számítani.
Az autóval közlekedők minden esetben használják a biztonsági övet, valamint a gyermekek biztonsága érdekében a gyerekülést!
Az M5-ös autópályán a hétvégén várhatóan mobil terelés mellett a tájékoztató táblák kihelyezése miatt akár teljes zárás is lehet! Figyeljék a közúti jelzéseket!
Az M6 – M60-as csomópontban pályafenntartási munkákat végeznek!
Az M7-es autópályán Budapest felé a 122-124. km szelvényekben lévő hídon dolgoznak, 60 km/ó sebességkorlátozás van érvényben.
Ahol az úton emberek és munkagépek dolgoznak, ott nagyobb figyelemmel közlekedjenek!
Az előre ki nem számítható bekövetkezendő baleseteknél a mentési és a helyreállítási munkák miatt terelésre, sebességkorlátozásra kell számítani. Fokozott óvatossággal vezessenek!
A határátkelők tekintetében Röszke autópálya és Nagylak közúti határátkelőhelyen számolunk várakozás kialakulásával a teherforgalomban a hétvégi kamionstoppal összefüggésben, pénteken a délutáni órákban kilépő irányban, vasárnap az esti óráktól hétfő hajnalig a belépő irányban, amelynek mértéke legfeljebb 60 perc lehet.
Az ártándi közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban várható torlódás a hétvégi kamionstoppal összefüggésben vasárnap az esti óráktól hétfőn a hajnali órákig, a belépő irányban, amelynek mértéke 30-60 perc lehet.
A hétvége napjain Záhony közúti határátkelőhelyen is várható forgalomtorlódás. A személyforgalomban be- és kilépő irányban 120-180 perces várakozás kialakulásával számolunk. A teherforgalomban a hétvégi kamionstopot megelőző és az azt követő időszakban, kilépő irányban 4-6 órás várakozásra kell számítani, az ukrán határ- és vámellenőrzés ütemétől függően. A személyforgalomban közlekedőknek a záhonyi forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 07-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.
Tiszabecs, Barabás és Beregsurány közúti határátkelőhelyeken a hétvége napjain szintén várható várakozás kialakulása a délutáni órákban a belépő irányban, 60 perces időtartamban.
Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.
Az érintett határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, a szükséges kapacitással fognak üzemelni; ha szükséges, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások csökkentése érdekében.
Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html oldalon.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légi közlekedést, a járatok indulását és érkezését befolyásoló munkabeszüntetésről nincs információnk.