– Múlt év decemberében döntöttek a helyszínről a Münchenben megrendezett FIBA Europe elnökségi ülésen. Hogyan jutottunk el addig, hogy a borsodi megyeszékhely rangos kosárlabda-viadalt rendezhet?
– A honi szövetség kért fel minket erre, és – szinte habozás nélkül – rábólintottunk. Nagyszerű lehetőség ez a városnak, hogy megmutassa, képes nagyobb volumenű sportesemények lebonyolítására, és jó pont lehet abban a folyamatban is, amelynek a célja, hogy Miskolcnak újra legyen első osztályú női kosárlabdacsapata, a nagy múltú DKSK hagyományaira építkezve.
– A miskolci kosárélet reménybeli felvirágoztatásán túl milyen hatásai lehetnek még az Eb-nek?
– Hivatalba lépésünk után azonnal tájékozódtam a honi kosárlabda-szövetségnél, hogy az annak idején megszűnt klub után, szabadkártyával, egy újonnan alakult egyesület hogyan lehet ismét részese az élvonalbeli kosárlabdaéletnek. De természetesen nem csak a sportot érintené a kontinensbajnokság: a megyeszékhely olyan vendégforgalmat bonyolítana augusztus első két hetében, melyet régóta nem tapasztaltak a városlakók.
– Hogy számolnak, hányan látogathatnak Miskolcra ebben az időszakban?
– Garantáltan érkeznek 23 országból játékosok, a szakmai stáb tagjai, játékvezetők, ellenőrök, sőt, akár az Amerikai Egyesült Államokból is jöhetnek játékos-megfigyelők, menedzserek. Legalább négyszáz külföldi vendéget várunk Bulgáriától Anglián át Portugáliáig – és ők „csak” a résztvevők. Emellett – főleg a nyugat-európai államokról van szó – várjuk a szurkolókat, hozzátartozókat akár turistaként is. Megvizsgáltuk a külföldi példákat: ezekből kitűnik, hogy sok szülő tart a csapattal. Az Eb vendéglátóhelyeket, szállásokat, szolgáltatásokat, üzleteket is érint Miskolcon. Júliusban három hetet nálunk edzőtáborozik a magyar U18-as válogatott, ez is plusz bevételt jelent.
– Melyek a torna lehetséges helyszínei?
– Márciusban gyorsultak fel az események, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) elöljárói városunkba látogattak, s felmérték a szóba jövő sportcsarnokokat. Megállapították, hogy bizonyos feltételek biztosítása mellett nincs akadálya a rendezésnek. A Generali Aréna mint központi helyszín mellett az egyetemi körcsarnok vagy a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola melletti új komplexum fogadhatja a kosarasokat. Utóbbinak el kell azonban készülnie, míg a campus tornacsarnokában felújításra szorulnak az öltözők és a küzdőtér borítása is. Az biztos: két helyszíne lesz a viadalnak.
– A korábban Miskolcon rendezett utánpótlás világ- és kontinensviadalokon kiemelt szerepet kaptak a vállalkozó szellemű iskolások a szervezésben, lebonyolításban. Ráadásul 2011 az önkéntesség éve, így vélhetően számítanak az ő segítségükre is.
– Mindenképpen! Mérkőzésenként legalább tizenöt fő működik közre abban, hogy zökkenőmentesen menjenek az események. A statisztikák vezetésétől kezdve a csapatkísérésen át a játékvezetők, ellenőrök vagy akár a menedzserek mellé kellenek a lelkes önkéntes fiatalok, hogy megismerhessék az ide látogatók a miskolci segítőkészséget, vendégszeretetet. Várjuk az informatikához értő, nyelveket beszélő iskolásokat, akiknek van affinitásuk az ilyen jellegű közreműködésre, és tisztelik a várost, hogy jó hírét keltsék ezáltal is. A FIBA komoly feltételeket szab, azoknak mind meg kell felelnünk – ehhez rájuk is nagy szükség van.
– A miskolciak abban is nagy szerepet kaptak, hogy milyen legyen az Eb mindenhol feltűnő szimbóluma.
– Valóban, elindítottunk egy szavazást a Miskolci Kommunikációs Kft. honlapján, ahol a FIBA által jóváhagyott logókra szavazhatnak a minap.hu-ra látogatók május végéig. Öt tervet ajánlott a szövetség, ezek közül kell kiválasztani, melyik jelképezi leginkább a miskolci rendezvényt, melyik illik legjobban egy fiatalos városképhez.
– Motiválhatjuk a patriótákat miskolci résztvevővel?
– A magyar keretben van miskolci játékos Tóth Tímea révén: reméljük, az augusztusi rajton is címeres szerelést ölthet a tehetséges kosaras. Azzal számolunk, hogy jól szerepel a piros-fehér-zöld együttes, és a torna második felében már telt házas mérkőzéseken tapsolhat a publikum.
Soós Péter
Az Eb csoportbeosztása:
A csoport: Bulgária, Anglia, Portugália, Fehéroroszország
B csoport: Svájc, MAGYARORSZÁG, Portugália, Horvátország
C csoport: Dánia, Finnország, Luxemburg, Izrael
D csoport: Ausztria, Norvégia, Lettország, Görögország
– A honi szövetség kért fel minket erre, és – szinte habozás nélkül – rábólintottunk. Nagyszerű lehetőség ez a városnak, hogy megmutassa, képes nagyobb volumenű sportesemények lebonyolítására, és jó pont lehet abban a folyamatban is, amelynek a célja, hogy Miskolcnak újra legyen első osztályú női kosárlabdacsapata, a nagy múltú DKSK hagyományaira építkezve.
– A miskolci kosárélet reménybeli felvirágoztatásán túl milyen hatásai lehetnek még az Eb-nek?
– Hivatalba lépésünk után azonnal tájékozódtam a honi kosárlabda-szövetségnél, hogy az annak idején megszűnt klub után, szabadkártyával, egy újonnan alakult egyesület hogyan lehet ismét részese az élvonalbeli kosárlabdaéletnek. De természetesen nem csak a sportot érintené a kontinensbajnokság: a megyeszékhely olyan vendégforgalmat bonyolítana augusztus első két hetében, melyet régóta nem tapasztaltak a városlakók.
– Hogy számolnak, hányan látogathatnak Miskolcra ebben az időszakban?– Garantáltan érkeznek 23 országból játékosok, a szakmai stáb tagjai, játékvezetők, ellenőrök, sőt, akár az Amerikai Egyesült Államokból is jöhetnek játékos-megfigyelők, menedzserek. Legalább négyszáz külföldi vendéget várunk Bulgáriától Anglián át Portugáliáig – és ők „csak” a résztvevők. Emellett – főleg a nyugat-európai államokról van szó – várjuk a szurkolókat, hozzátartozókat akár turistaként is. Megvizsgáltuk a külföldi példákat: ezekből kitűnik, hogy sok szülő tart a csapattal. Az Eb vendéglátóhelyeket, szállásokat, szolgáltatásokat, üzleteket is érint Miskolcon. Júliusban három hetet nálunk edzőtáborozik a magyar U18-as válogatott, ez is plusz bevételt jelent.