Ugrás a tartalomra

Több száz kuruc mulatott Görömbölyön

Létrehozva
Megtelt a görömbölyi pincesor szombaton a II. Kuruc Vígasságokon, több százan látogattak ki a rendezvényre, és tekintették meg a kulturális programokat.

A kultúra mellett a gasztronómiából sem volt hiány, hiszen több mint 20 csapat jelentkezett a főzőversenyre, amin kuruc ételeket kellett elkészítenie a szakácsoknak. A különböző ételek között még a babos pacal is megtalálható volt, így aki különleges ízeket szeretett volna megkóstolni, az a lehető legjobb helyen járt szombaton a görömbölyi pincesoron.

Az ízek mellett viszont a kultúra is főszerepet játszott, hiszen a zenei színpadon egymást követték a jobbnál jobb előadók, hagyományőrző programok. Kora délután, az ünnepélyes megnyitót követően Kovács János Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főjegyző a Rákóczi évről beszélt, és megemlékezett a fejeledelem életéről. Ezt követően helyi csoportok léptek a színpadra, voltak közöttük óvodások, nyugdíjasok, de még népi színkör is. Érdekességnek számított a kuruc próba, melynek keretein belül a szervezők a Debri kapitányát keresték. A kuruc jelölteknek faszékhez kötözve kellett inniuk egy fakupából, majd az eldobniuk szájjal.
A legjobban teljesítő versenyző nyerhette csak el a Debri kapitánya címet.

goromboly_kuruc_02.jpg

A délután folyamán már a zene vette át a főszerepet, hiszen a színpadon először Kovács Nóri a Balkán Fanatik, és a Motiva énekesnője szórakoztatta a jelenlévőket, majd Heffner Attila sámándalait lehetett meghallgatni. Az est fénypontjának számított az István a király sztárja, az élő rocklegenda: Varga Miklós, akivel együtt énekelte a közönség a Vén Európa című számot. Az estét pedig a Csillag Születik-ből is ismert Czemende zenekar zárta. Azok akik viszont még mulattak volna egy kicsit, megtehették, hiszen a szervezők, éjszakai táncházról is gondoskodtak.

Vajtó László