Ugrás a tartalomra

Arany karkötő helyett fémbilincs

Létrehozva
A napokban többek között kerékpár-, ékszer-, illetve zsebtolvajokat fogtak el a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Egy zsebtolvaj nőt vett bűnügyi őrizetbe a Miskolci Rendőrkapitányság. Az eljárás adatai szerint az elkövető egy miskolci buszmegállóban várakozó asszony válltáskájából ellopta mobiltelefonját. A rendőrség lopás miatt indított eljárást a 34 éves miskolci nővel szemben, aki több, hasonló módon elkövetett bűncselekménnyel is gyanúsítható.
 
Egy miskolci kerékpártolvajt is szabálysértési őrizetbe vett a Miskolci Rendőrkapitányság. A 30 éves férfi az egyik helyi nagyáruház előtt lezáratlanul hagyott biciklit kötötte el. A gyors rendőrségi eljárás eredményeként a gyanúsítottnál tartott házkutatás során lefoglalták az eltulajdonított kétkerekűt, amely visszakerült eredeti gazdájához.
 
Hosszúra nyúlt bűncselekmény után azonnali elfogás

Egy gönci telephelyről két férfi 7 akkumulátort lopott el. A bűncselekmény mondhatni hosszú ideig tartott, mivel az elkövetők csak távolabb tudták leparkolni autójukat, így a raktárból este kilenc órától hajnal három óráig cipelték az ellopott értékeket. A körülbelül 50 000 forintot érő zsákmányt egy átvevőhelyre akarták szállítani, de útközben az Encsi Rendőrkapitányság Gönci Rendőrőrsének járőrei ellenőrzés alá vonták a kora reggeli szállítmányt. Az intézkedés eredményeként a rendőrök felfedték a bűncselekmény elkövetését.
 
Az Encsi Rendőrkapitányság lopás, illetve hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indított büntetőeljárást a 25, illetve 31 éves gönci férfiakkal szemben.
 
 
Arany karkötő helyett fémbilincs

Rövid idő alatt kattant a bilincs annak a tolvajnak a csuklóján, aki egy prügyi ingatlanból többek között arany karkötőt és pénzt vitt el. A tettes miután besurrant a családi házba onnan készpénzt, arany ékszereket lopott el több száz ezer értékben. A Szerencsi Rendőrkapitányság nyomozói másnapra beazonosították az elkövetőt, akinél megtalálták a zsákmányt is. A rendőrség lopás miatt indított büntető eljárást a prügyi férfivel szemben, amelyet a hatóság gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítással tervez befejezni.