Ugrás a tartalomra

Civil bemutatkozás: MI-KOR fesztivál a belvárosban

Létrehozva
A civil szervezetek beveszik a belvárost június elején egy teljes napra, és különböző produkciókkal szórakoztatják majd a helyieket és a városba érkezőket. A MI-KOR elnevezésű fesztiválon a helyi egyesületek szeretnék megmutatni magukat.
Idén első alkalommal rendezik meg a Miskolci Korzó elnevezésű fesztivált a belvárosban a civil szervezetek. A szervező CIMBIK elnevezésű egyesület ugyanis több civil szervezetet is magában foglal, akik szeretnék megmutatni a városban élőknek, hogy mivel is foglalkoznak. A rendezvényen egyébként a Szinva terasztól egészen a Városház térig tekinthetnek meg előadásokat, programokat a szórakozni vágyók többféle műfajban.

A Szinva teraszon felállított nagyszínpadon a könnyűzene szerelmeseinek kedveznek, hiszen miskolci zenekarok adnak majd koncertet, így megtekinthető lesz a Holló meg a többi madár, a Deviszont zenekar, a Kisbót, a Kisavas és a nemrég nyolcadik születésnapját ünneplő Mockba zenakar is. Az estét a színpadon a Musical Műhely Miskolc zárja. A zene és a színjátszás természetesen a többi helyszínt is belengi majd, hiszen a főutcán zenél a Karambol, a Mother Ticket, a GreenBeetz, a Heló mivan, a Sakálok zenekar, valamint a Vain Parrots is. A színház is külön teret kap majd a fesztiválon, hiszen a Városház téren lévő színpadon különböző csoportok tartanak majd előadásokat a színházkedvelők nagy örömére, így többek között a Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület is bemutatja darabjait.

A színház és a zene mellett az irodalom is teret kap a programon, hiszen több helyszínen is versmondók várják majd az érdeklődőket, akik a hazai irodalmi élet nagyjainak műveit szeretnék majd előadni. Az Észak-Magyarországi Regionális Versmondó Egyesület tagjai még a villamoson is az irodalom szépségeibe kalauzolják majd a miskolciakat. Az eseményen egyébként közel 100 fellépő szórakoztatja majd a járókelőket nyolc helyszínen.

Vajtó László