A tavalyihoz hasonlóan idén is megkésve, de cseppet sem megtörve állhattak össze a DVTK labdarúgói a csapatfotózásra. Jó hír, hogy a klub szakmai stábja együtt szeretné tartani a keretet, így a következő szezonban sem lesz nagy mozgás az öltözőben, s a kép sem veszít sokat aktualitásából.
A képek letölthetők innen: Csapatkép 1 Csapatkép 2.
Kedden megkezdődött a jegyárusítás is a hétvégi, bajnokavatónak szánt mezőkövesdi összecsapásra: sok szurkolót azonban a helyszínen ért a meglepetés, hogy egy nappal és egy órával korábban, szombaton délután 5 ótáról lesz a megyei rangadó. A Sport1 Tv részéről érkezett ugyanis a kérés, hogy szeretnék műsorra tűzni a Mezőkövesd–DVTK-t, amely diósgyőri pontszerzés esetén egyúttal a bajnoki cím sorsáról is dönt. Ebbe a két klub beleegyezett.

Ennek ellenére sokan várnak bilétájukra – melyek a tervezettől később is érkeztek meg a matyó városból –, folyamatosan érkeznek a szurkolók, hogy ne maradjanak le esetleg arról, hogy 1974 év után újra bajnokcsapatot ünnepel(het) a város.

Délután edzőmérkőzést játszott a DVTK a Debrecen vegyes csapata ellen mintegy 500 néző előtt. Az első félidőben Faggyas góljával vezetést szerzett a Diósgyőr, majd a második játékrészre sort cserélt Benczés Miklós, a vendégek pedig az utolsó percekben egyenlítettek. A találkozót a próbajátékosok tesztelésére kötötték le, ám mint Szentes Lázár szakmai igazgatótól megtudtuk, négy játékosból különböző okok miatt egy sem érkezett meg.
minap.hu
fotó: Mocsári László