Az elmúlt években visszaesett az utazni vágyók száma, de az idei előszezon jól rajtolt, hiszen szinte teljesen beteltek az előfoglalások az utazási irodáknál. Tendencia volt, hogy sokan kivárták a last minute ajánlatokat, és ha szerencséjük volt, akkor el tudtak utazni kedvezményesen valahová, de ma már a legtöbb árengedményt azok kapják, akik jó előre lekötik nyaralásukat.
– Az utóbbi évek közül ez volt a legjobb, hiszen szinte teljesen beteltek az előfoglalásban kínált utak – mondta el Bárdos István, a Szerviz Utazási Iroda vezetője, aki azt is hozzátette, hogy az idei év legkeresettebb útvonalai a Török Riviéra, a görög szigetek, valamint Bulgária Napos partja lettek. Bárdos szerint érdekes dolog, hogy az eddig közkedvelt Tunézia és Egyiptom most nem került fel a legkeresettebb országok „listájára”, hiszen még mindig nem választják úti célul az emberek, annak ellenére sem, hogy már rendeződtek a viszonyok a fent említett országokban. Azt is elmondta, hogy nemsokára viszont kedvező árakkal szeretnék majd visszacsábítani a turistákat, így érdemes majd figyelni a „tevegelős” ajánlatokat is.
A jó idővel együtt tehát az utazási szezon is elindult, hiszen a hosszú tél után mindenki egy kis napsütötte kikapcsolódásra vágyik. A választék sokszínű, ugyanis mehetünk a festői szépségű görög szigetekre, a történelmi legendákkal övezett piramisok tövébe, vagy akár a bulizni vágyók mekkájába: a bulgáriai Napos partra. A legfontosabb viszont megtalálni a legjobb kedvezményeket, amikre általában az elő-, vagy esetleg az utószezonban van lehetőség. A számok alapján a miskolciak az idén jó előre gondolkodtak, és még a tavasz elején leszervezték kinézett utazásukat.
Vajtó László