– A vetélkedést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács rendezi – tette hozzá. – A versenyekre Kazincbarcikán, a Sportközpont pályáin kerül sor. A versengés délelőtt fél 10-kor kezdődik.
A versenybizottság titkára Sütő Ágnes lesz. A vetélkedésben az I-IV korcsoportos leány – fiú csapatok, valamint egyéni versenyzők vehetnek részt. A csapatversenyben, a három próbában 6 fős leány, illetve fiú együttesek csatáznak majd egymással. A versenykiírásban rögzítették, hogy a csapatok összetétele hogyan alakulhat. Nos, 2 fő képviseli az I-II korcsoportot, 2 fő a III korcsoportot, és ugyancsak 2 fő a IV korcsoportot. Felfelé versenyzés nem lehetséges, minden versenyző csak saját korcsoportjában indulhat.
A következő számokban lesz mód a vetélkedésre: II, III korcsoport: 60 méter síkfutás, távolugrás, kislabda hajítás. IV korcsoport: 100 méter síkfutás, távolugrás, kislabda hajítás. Minden korosztály 60 cm-es sávból ugrik.
A svédváltó 4 fős leány, valamint 4 fős fiú csapatokat vonultat fel, akik 100, 200, 300, és 400 métert futnak. A váltó csapatban egy fő 100 méteren indul, neki 2000-ben született vagy fiatalabbnak kell lennie. A 200 méteren induló születési ideje 1998-1999-ben, a 300 méteren startoló 1997-ben, míg a 400 méteren indulónak 1996-ban kellett születnie. A megadott távokon csak az adott születési évszámú versenyzők indulhatnak, „felversenyzés” kizárólag egy születési évszámmal feljebb, egy távnál engedélyezett.
Érdekesnek ígérkezik az egyéni verseny is! A III korcsoportos fiúk, lányok 600 méteres síkfutásban, míg a IV korcsoportos fiúk, lányok 800 méteres síkfutásban találkoznak egymással. A technikai értekezletet május 26án, délelőtt negyed tízkor tartják meg a verseny helyszínén.
A 200 fő alatti tagiskolák abban az esetben indulhatnak, amennyiben NEM a központi iskolával azonos településen maradt a tagiskolai oktatás. Ezt a tényt a tagiskola vezetője írásbeli nyilatkozatával igazolja a nevezési lapon.
D. L.