A négy helyszínt felölelő társadalmi egyeztetés záró állomásán, Debrecenben Szekeres Pál, a NEFMI sportért felelős helyettes államtitkára kiemelte: "A módosításokkal egyszerűbb, átláthatóbb, ugyanakkor hatékonyabb, eredményesebb sportigazgatási és irányítási szervezetrendszer jöhet létre Magyarországon. Ez a változás nem halasztható, ha valóban stratégiai ágazatként kívánjuk kezelni a sportot." Hozzátette: "A közeljövőben nemcsak a sporttörvény kerül a Parlament elé, a Tisztelt Ház napirendjén szerepel majd a Nemzeti Sportstratégia módosítása is. Ez azt jelenti, hogy a jogszabályi szinten megoldható problémákon kívül a sport gyakorlati kérdéseire is megoldásokat kívánunk adni."
Debrecenben előadást tartott - többek között - Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, és felszólalt Bánki Erik, az OGY sport- és turizmusbizottságának elnöke is. A rendezvénysorozat lehetőséget kínált arra, hogy a sportszakemberek megismerkedjenek a készülő szabályozás elemeivel, illetve hogy ötleteikkel, javaslataikkal maguk is a törvényalkotó folyamat aktív részeseivé váljanak.