A politikus egyebek mellett elmondta: a Közbeszerzési Tanács elnökének véleményezését kéri, megfelelt-e a hatályos törvényeknek, hogy az oktatási intézmények fenntartói jogának átruházására nem írtak ki közbeszerzési eljárást, hogy kiválaszthassák a legkedvezőbb ajánlattevőt. - Úgy véljük, nem csupán az MSZP-frakció fogalmaz meg kételyeket az iskolaátadásokkal kapcsolatosan. Az erről szóló közgyűlési döntés óta új szempontok is felmerültek, az országgyűlés hétfőn kezdte tárgyalni Michl József, Nagy Kálmán, Zsiga Marcell és Gajda Róbert képviselők május 2-án benyújtott törvényjavaslatát, amelyben a közbeszerzési törvényt kívánják módosíttatni. A javaslat arra irányul, hogy a közoktatási intézmények fenntartói jogának átadása ne tartozzon a közbeszerzési törvény hatálya alá. Simon Gábor szerint ez azt jelenti, a képviselők is tisztában vannak vele, hogy az iskolaátadások folyamata ilyen módon legalábbis aggályos volt törvényességi szempontból, ezért akarják módosíttatni a törvényt.
- Ha valaki elolvasta a szóban forgó törvényjavaslatot, akkor az indoklásból láthatja: benyújtóinak - tehát a négy képviselőnek - az a határozott szakmai véleménye, hogy a közbeszerzési törvény jelen formájában sem vonatkozik közoktatási intézmények fenntartói jogának átadására – mondta el megkeresésünkre Kiss János, a Fidesz miskolci, önkormányzati frakciójának vezetője. - Ez adódik a törvény logikájából, az Európai Unió közösségi jogából, valamint az is alátámasztja, hogy az országban soha, sehol nem volt még ebből jogvita, nem éltek ilyen típusú kifogásokkal közoktatási intézmények fenntartói jogának átadásakor. A képviselő hangsúlyozta: a benyújtott törvényjavaslat egyszerűen arra szolgál, hogy mindezt egyértelműsítse, vagyis a törvényben foglaltak a későbbiekben se vezessenek esetleges jogértelmezési vitákhoz.
Sz. S.