Ugrás a tartalomra

Szolgálaton kívüli rendőr ért tetten egy zsebtolvajt

Létrehozva
Zsebtolvajlás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás az ellen a herendi lakos nő ellen, aki a tegnapi nap folyamán Veszprém egyik vendéglátó egységében megkísérelt lopni egy idősebb férfi táskájából.
A Veszprémi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottja pihenőidejében tartózkodott a Veszprémi Vásárcsarnokban, amikor észrevette, hogy a piac egyik büféjében ülő hölgy lopni próbál a vele szemben ülő, éppen az ebédjét fogyasztó férfi táskájából. A rendőr látta, amint a hölgy a széken ülve a sértett fekete táskájába belenyúl, majd a kezét visszahúzza és körülnéz. Ezek után az elkövető ismét próbálkozott, ujjaival a táskában kotorászott, miközben áldozatát végig figyelte.

A cselekményt észlelve az éber rendőr szolgálatba helyezte magát, és igazoltatásra szólította fel a nőt, majd bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt segítséget kért az elkövető előállításához. Gyanúsítottként hallgatták meg a Rendőrkapitányságon, de a bűncselekmény elkövetését tagadta.

Az intézkedés során a nő gyanútlan áldozata elmondta, hogy a táskáját maga mellé egy székre tette le, és mivel figyelmét az evés teljesen lekötötte az egész cselekményt a rendőr közbelépéséig nem is észlelte. A Veszprémi Rendőrkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy nagy forgalmú bevásárlóközpontokban, buszpályaudvaron, tömegközlekedési eszközökön és vendéglátó egységekben kézi táskájukat, értékeiket mindig tartsák szem előtt!