Ugrás a tartalomra

Közösségi célokért dolgoznak

Létrehozva
Hetekkel ezelőtt Diósgyőrbe is elértek a Zöld Nyíl villamosprojekt munkálatai, ezért lakossági fórumot szerveztek a helyieknek a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidőközpontban. Az ott lakókat leginkább a zaj, a megváltozó környezet, a busz- illetve gépkocsiforgalom és a kérdések sorát felvető gömbsüveg-sor érdekelte, ugyanakkor a szerda esti plénum másik témája, a közbiztonság kevésbé hozta lázba a diósgyőrieket.
Kovács László önkormányzati képviselő Zöld Nyíl és Közbiztonság témakörben hirdetett lakossági fórumot szerdára a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidőközpontban. Mint mondta, most már látható, miként érintik a villamosprojekt rekonstrukciós és építési munkái az ott lakókat, emellett a már a városrészbe is elért „fészekrakó-problémáról” is tájékoztatták a lakosságot.

A bevezetőt követően Komoróczy Imre, a Zöld Nyíl projektvezetője szólt a megjelentekhez: bemutatta a projekt egészét – a változásokat, újításokat, valamint azt, hogy miért szükséges a fejlesztés –, majd egy animációs videó segítségével prezentálta a Diósgyőrben történő átalakításokat. A projektvezető kiemelte, a híresztelésekkel ellentétben a jelenlegi végállomás és Alsó-Majláth között található két emlékművet nem érintik a munkálatok, az alkotások a helyükön maradnak. Kovács László a Köln utcai megálló tényleges helyét firtató kérdésére Komoróczy Imre elmondta, tervezeti szinten nevezték el így a megállót, melyet valójában valamivel fentebb alakítanak ki.

Változó környezet

A Baráthegyalja utcáról érkezők azt kifogásolták, hogy a jelenlegi, LÁEV-telepre néző ablakuk helyett egy „villamosos” panorámát kapnak, így csökken majd az ingatlanjaik értéke. Az ott lakók a sokat citált „miért kellett a hosszabbítás” kérdést is újra feltették, emellett a Felső-Majláthon tapasztalható hangzavar és a fakivágások szintén érdekelték a lakosokat.
Komoróczy Imre az elkerülhetetlen zaj miatt a helyiek türelmét kérte év végéig, ugyanakkor a kilátást érintő felvetésre úgy reagált: nem fogja zavarni a nyugalmat a legalább 40 méterre elhelyezkedő villamossín, a látkép pedig egy új, modern csomópontot lesz. A fakivágásokkal kapcsolatban kiemelte, 157 lombos növényt távolítanak el a munka során, de a növéneyket az önkormányzati rendelet szerint ennek duplájával pótolják.

Hiányolnák a buszokat

Az 1-es 1A-s autóbusz a tervek szerint nem járna ki Diósgyőrbe, hiszen a cél a párhuzamos közlekedés megszüntetése. A lakók azonban szeretnék legalább az egyik viszonylat megtartását, ám indokolni nem tudták igényüket. Angyal László, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) forgalomszervezője megnyugtatta a jelenlévőket, hogy fokozatosan, a buszok kihasználtsága és az utazási igények folyamatos ellenőrzése mellett vonják ki a forgalomból a járatokat a jövő év elejétől, a villamosvonal elkészülte után. Mint mondta, a járatok megszüntetése azért indokolt, mert olyan, mintha kétszer jönnek az utasért az érintett városrészbe a busz és a villamos párhuzamos üzemeltetésével. Az MVK szakembere szerint ez a gyakorlat Nyugat-Európában, valamint Budapesten is: ahol villamos közlekedik, amellett kihalt a buszjáratási gyakorlat. Kovács László hozzátette: ő mindenképpen azon dolgozik képviselőként, hogy az egyik buszjárat megmaradjon.

Arra a kérdésre, hogy miért nem a Majális parkig építik az új szakaszt, Komoróczy Imre a tényekre hivatkozott: az adatok szerint nem lenne rentábilis az említett végállomásig megépíteni a villamosvonalat a szolgáltatást igénybe vevők száma alapján (9000-en közlekednek naponta a Majláthig, míg a Majális parkig kétezren). A Felső-Majláthról azonban továbbra is biztosítják hasonló sűrűséggel a buszforgalmat a Csanyik felé. A Berekaljára közlekedő 69-es busz közlekedését még vizsgálják, de azt a körzetet is kiszolgálják majd a munka befejezése után.

„Hívatlan” gömbsüvegek, csúnya oszlopok

A legnagyobb vitát, egyben egyetértést a nézőtéren a gömbsüvegek lefektetése generálta. A leggyakoribb, majdani panaszok közt említették a tűzoltók, mentők, rendőrautók vonulását: a lakosok szerint nem tudnak majd időben eljutni céljukhoz ezek a járművek. Emellett egy esetleges baleset, vagy lassabb jármű (lovasszekér) is akadályozhatják a gördülékeny autóforgalmat. Benczés Miklós önkormányzati képviselő is felemelte a szavát a „pogácsák” létjogosultsága ellen, ám választ nem kapott. Angyal László elmondta, a gömbsüvegsorral tudják biztosítani a projekt követelményeként megjelenő gyorsabb villamosközlekedést. A forgalomszervező kiemelte, eddig 45 balesetet regisztráltak a már elkészült szakaszokon, ebből 30 történt gömbsüvegsor közelében, de egyiket sem azok okozták, hanem a mobiltelefonálás, illetve az autósok figyelmetlensége a villamosokkal szemben.

znyforum_110526_ja_14.jpg

Rostás László, Miskolc főépítésze jogosnak ítélte a lakossági észrevételeket a témakörben. Mint mondta, a polgármesteri bejáráson (tíz nappal ezelőtt Kriza Ákos a szakemberekkel és a sajtó képviselőivel együtt tekintette meg a Zöld Nyíl vonalát) is elhangzott: nem lehet rosszabb a helyzet a projekt megkezdése előttinél, a gömbsüveg-ügyre pedig mindenképpen dolgoznak ki megoldást. Szintén felvetődött az új oszlopok kérdése: Rostás László úgy reagált, „még a vasúti pálya mellett is tisztességesebb oszlopok vannak”. Mint arról korábban beszámoltunk, a belvárosban mindenképpen kicserélik a póznákat.

Közbiztonság: fészekrakók, rendőrőrs, kamerák

Csiszárné Sajgó Erika, Miskolc Megyei Jogú Város Hatósági Osztályának vezetője a közbiztonsági témára való áttérés után elmondta, a „fészekrakók” elérték Diósgyőr-városrészt is: a Miskolc Holding a várossal kidolgozott egy intézkedési tervet, melynek keretében korlátozták a vízfogyasztást az Avas több társasházában. Schweickhardt Gyula, a Miskolc Holding projektvezetője hozzátette: megpróbálják kiemelt figyelemmel kezelni az érintett házakat. – Akik nem fizetnek a szolgáltatásokért, és nem tartják be a közösségi normákat, azokat kilakoltatják – emelte ki.

znyforum_110526_ja_4.jpg

A diósgyőri rendőrőrs helyzetét is felvetették a fórumon. Rostás László ezzel kapcsolatban elmondta, a Bagolyvárban lelhetnének új otthonra a rendőrök, ez a legutóbbi közgyűlésen is elhangzott. A főépítész szerint azonban ki kell bővíteni az épületet, ez mintegy 30 millió forintba kerülne. Arra a kérdésre, hogy miért nem szerelnek kamerákat a diósgyőri temetőbe, Rostás elmondta, ő nem híve a „figyelő szemeknek”, annál inkább az emberi összefogásnak, egymás segítésének – de ha ez megnyugtatja a lakosokat, támogatja az ötletet. Molnár József őrnagy, a diósgyőri rendőrőrs parancsnoka hozzátette: minden esetben értesíteni kell a rendőrséget. Az őrnagy elmondta még, hogy tíz fővel bővülni fog a jövőben az állományuk; ezzel a plusz létszámmal a járőrözés állandósul a Kuruc és Árpád utcákon.

Szőke László, a Főépítészi, Városfejlesztési és Rendezési Osztály vezetője a Lyukó, Muszkás-dűlő, számozott utcák tengellyel kapcsolatban elmondta, a feltörekvő generációk alakítására alkalmas egészségügyi és szociális bázist teremtenének a terület problémáinak rendezésére.

Kiemelte, ez a téma, csakúgy, mint a Zöld Nyíl villamosprojekt, a közösségi célok kitűzéséről és megvalósításáról szól, és a miskolciakért van.

Soós P.
Fotó: Juhász Á.