Ugrás a tartalomra

„Megmozdult az Avas”

Létrehozva
Az idén 16. alkalommal megrendezett „Mozdul az Avas” elnevezésű programsorozat első napján a fogyatékkal élő, és hátrányos helyzetű diákok mérhették össze felkészültségüket, és erejüket, különböző sportversenyeken.
A délelőtt folyamán a Martin János Szakképző Iskola növendékei vettek részt különböző sportvetélkedőkön, melyek között szerepelt az asztalitenisz, a csocsó, valamint a sorverseny is. A legnagyobb izgalmakat viszont az idén is – az iskolában már nagy hagyományokkal rendelkező – bocsa verseny hozta, hiszen az intézményből már egy paraolimpiai bronzérmes is kikerült. A megmérettetéseken természetesen a szervezők mindenkit jutalmaztak valamilyen aprósággal, az első három helyezettek pedig érmeket is kaptak.

{album=3664,8,110}

A délután folyamán már a generációs vetélkedő vette át a főszerepet a rendezvény életében, ugyanis az Iránytű Szociális Szolgálat épületében az idősek a fiatalabb generációkból álló csapatokkal vetélkedhettek. A programból a közlekedési verseny sem maradhatott ki, amin az Avastetői - Pattantyús Iskola 6-10 éves korosztály vett részt, ehhez az eseményhez kapcsolódott szorosan a kerékpáros vetélkedő is, amin a fiatalok ügyességüket is összemérhették.

martin-szakkepzo-110526ml4.jpg

A programsorozat ezzel még nem ér véget, ugyanis pénteken az óvodások, és iskolások napja veszi kezdetét, melyen a fiataloké lesz a főszerep. Az avasi sportpályán nagy légvárral, asztali csocsóval, óriás dartssal, várják majd a szórakozni vágyó gyerekeket, valamint a nap folyamán tűzoltó bemutatón, akadályversenyen is részt vehetnek. A kispályás labdarúgó bajnokságot is megrendezik az idén, ami rendkívül népszerűnek bizonyult az elmúlt években. A szombati napon már leginkább a szülőket várják majd az avasi sportpálya területére, egy főzőversenyre.

Vajtó László
Fotó: Mocsári László