A „Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása terén alkalmazott jó gyakorlatok” megismerésére kiírt pályázat díjazottja a Jabil Magyarország. Az mtd Tanácsadói Közösség által kiírt pályázatban azokat a vállalatokat keresték, melyek újító kezdeményezéseikkel folyamatosan keresik a megváltozott munkaképességűek alkalmazásának lehetőségét, ezzel példamutató lépéseket tesznek a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésében. A pályázat során a munkahelyi esélyegyenlőség, a szervezeti sokszínűség és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásért tett kezdeményezéseket és elért eredményeket vizsgálta és fajsúlyozta a civil szervezet a döntés során.
A Jabil a díjat számos, egyedülállónak számító programja által érdemelte ki. 2010-ben elindította a Jabil jelnyelvi tanfolyamát azzal a céllal, hogy siket és nagyothalló munkatársainak beilleszkedését elősegítse. A program olyan sikeres volt, hogy a jelnyelvi képzést idén is folytatja a vállalat. A megváltozott munkaképességű jelentkezőknek gyárlátogatást szervez a vállalat, hogy megismerhessék azt még a jelentkezés előtt, illetve a felvételi beszélgetéseket civil szervezeteknél tartják, hogy otthonosabb környezetben vehessenek részt interjúkon. Ülő munkahelyeket alakít ki folyamatosan a vállalat az egyik legtöbb munkatársat foglalkoztató gyártóegységében, illetve 6 órás munkalehetőséget biztosít megváltozott munkaképességűeknek. A vállalat következő lépései között szerepel a 4-6 órás munkarend kialakítása, akadálymentesítés, új öltöző kialakítása megváltozott munkaképességű munkatársak részére, valamint egy telefonos ügyfélközpont, ahol kerekesszékes munkatársakat szeretne alkalmazni a vállalat.
Jelenleg a Jabil munkatársak 16 százaléka 45 év feletti, a roma munkatársak aránya 8-10 százalék, míg a megváltozott munkaképességű dolgozók aránya: 1,5 százalék.