Ugrás a tartalomra

Tűzoltókocsival fogták el a szurkálót

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt egy 65 éves miskolci férfival szemben.
Az elmúlt vasárnap, május 22-én a reggeli órákban B. Tibor Miskolc egyik víkendházas övezetében, előzetes szóváltást követően megszúrt egy 56 éves asszonyt, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A férfi tettét követően a helyszínről elmenekült, vele szemben rendőrség elfogatóparancsot bocsátott ki.

B.Tibor felkutatására tett intézkedések szerdán, május 25-én vezettek eredményre. Az éjszakai órákban Miskolc, Szentpéteri kapui városrészében egy 4. emeleti lakásból, egy emelőkosaras tűzoltó autó segítségével, az erkélyen keresztül behatolva a főkapitányság célkörözési csoportjának munkatársai előállították a keresett férfit.

A szervezett rendőri
akcióban tevékenyen részt vettek a főkapitányság bevetési osztályának munkatársai, illetve a katasztrófavédelem. A gyanúsítottat rendőrség őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatására.