Ugrás a tartalomra

Újabb lemezfelvétel a szimfonikusoknál

Létrehozva
Majd egy tucat CD-t készített már a Miskolci Szimfonikus Zenekar és most egy újabb hanganyagot rögzít a csoport a Művészetek Házában. Ritkaságnak számító darabok kerülnek korongra ezúttal is néhány nap alatt.
Tavaly Dohnányi-műveket játszott lemezre a zenekar – a korong számos méltató kritikát kapott, s már készül a következő hanganyag, amelyen ismét két ritkaságnak számító Dohnányi-mű és Kókai-darabok szerepelnek.
Most először vehette birtokba évek óta a Miskolci Szimfonikusokkal együtt dolgozó technikai stáb azt a stúdiót, ahol a felvételek készülnek. Eddig az egyik öltözőben rögzítettek.
A zenekar a lemezfelvételt követően az operafesztiválra készül – három koncerten szerepelnek, majd az évad vége előtt még a szokásos nagysikerű promenádkoncertjeit játssza a csoport Nyári Színházban. Zárásképp az utolsó feladatok közé tartozik egy vendégszereplés Bayraitban.

C. Á.