Ugrás a tartalomra

Gyereknap a múzeumban

Létrehozva
Idén először rendezik meg a múzeumi gyermeknapot. A program központi eleme a Ki játszik ilyet? című vándorkiállítás, ám több izgalmas programmal is várják a szervezők a gyerekeket a múzeum papszeri épületébe május utolsó vasárnapján.
jatekkiallitas_110407_ja.jpg

Az augusztus végéig látogatható Ki játszik ilyet? elnevezésű tárlat az elmúlt százötven év játékhagyományát, divatját, eszközeit mutatja meg a nagyközönségnek. A legnépszerűbb játékoktól a polgári babaszobákon és azt autómodelleken át a ’70-es, ’80-as évek gyári játékait is megismerhetik a mai fiatalok.

A gyermeknap programja a tárlaton kívül mást is tartogat a Harman Ottó Múzeum Papszer utcai épületének udvarán. Délelőtt 10 és délután5 óra között kézműves foglalkozások, a Manó Manufaktúra jóvoltából retro játszóházban mulathatják az időt a kicsik és nagyok. Összehasonlításképpen a régi és mai asztali társasjátékokkal is lehetőség nyílik játszani.

Az egész napos játék kavalkád közben délután 4 órától az Esztenás együttes élőzenés táncházán mozoghatják ki a gyerekek a még megmaradt energiájukat. Borsodi népdalokat, énekes-táncos körjátékokat, kiszámolókat és mondókákat ismerhetnek meg az érdeklődők, valamint kipróbálhatják magukat a moldvai csángó körtáncok és páros táncok világában is.
Kiss J.Fotó: Juhász Á.