Ugrás a tartalomra

Közgyűlés, és emlékplakett a Városszépítő egyesületnél

Létrehozva
Évi rendes közgyűlését tartotta május 27-én a Kós Házban a Miskolci Városszépítő Egyesület, melyen a „Miskolcért” emlékplakettet is átadták az arra érdemeseknek.
varosszepitok_110526_ja_5.jpg

Az egyesület programját Galambos Gábor elnök nyitotta meg, aki köszöntötte a Kós Házban megjelenteket. A közgyűlés levezető elnökének Bardocz Gézát választották, aki egyben alelnöki pozíciót is ellát a szervezet életében. Évek óta hagyomány már, hogy ezen a napon adják át a „Miskolcért” emlékplakettet, amit rendszerint olyan személyeknek ítélnek oda, akik munkájukkal számos hasznot termeltek a városnak. Az idén az egyesület vezetősége a Mátrai Erőmű Zrt. képviseletében Halmai Györgynek ítélte oda a plakettet, aki azt a helyszínen át is vehette. A díjat azok kapják, akik Miskolcért tettek, nevét öregbítették, és hírét vitték a városnak.
 
Az idei évben azért az erőmű kollektívája vehette át a plakettet, mert megmentették a mocsári ciprusokat, odafigyeltek munkájuk során az értékre, ezáltal értékmentő és értékteremtő munkát végeztek, Miskolc nevét szinte az egész világon megismerik ezáltal. Létrejöhet a Pannon Tenger Múzeum, mely remélhetőleg számos ember ismeretét fogja bővíteni. Fontosnak tartották a megjelentek, hogy a hagyományok ápolása éppoly fontos, mint az újítások az egyesület életében. Ennek szellemében júniusban egy kiállításra is készülnek a Kós-házban, majd egy kis nyári szünet után ősszel kiírásra kerül a Jégvirág 4. téli rajz- és tervpályázat. Emellett előadásokat szerveznek, és különböző fórumokon képviseltetik magukat a közeljövőben.

A megkezdett civil munkát az idén is folytatni fogják s szeretnének olyan értékeket is közvetíteni mely a fiatalok környezetüket jobban megismerik, itt tartja őket és felfigyelnek a város rejtett értékeire is. – hangzott el az ülésen.
Vajtó László