Ugrás a tartalomra

Szomszédját lopta meg

Létrehozva
Szomszédját lopta meg az az 51 éves kocsi férfi, akit csütörtökön hallgatott ki gyanúsítottként a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A férfi beismerő vallomást tett, sőt egy másik bűncselekmény elkövetését is elismerte.
Kocson, egy pincébe történt betörés miatt kereste a férfi a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A hétvégi ház tulajdonosa hétfőn vette észre, hogy hiányoznak kerti szerszámai. Az akkor még ismeretlen elkövető fűnyírót, sövényvágót, elektromos rotációs kapát, akkumulátoros szegélynyírót és egy kábeldobot tulajdonított el.

A rendőrök meghallgatták az ott élőket, láttak vagy hallottak-e valamit. Az adatgyűjtésből összerakott szomszédban információk alapján a gyanú arra az 51 éves férfira terelődött, aki a kisháztól mintegy 200 méterre lakik. A férfi csütörtökön részletesen elmesélte, hogyan és miért tört be a pincébe.


Elmondta, körülbelül 3 hónapja történt, hogy egy este a faluból hazafelé menet jutott az eszébe, hogy pénzzé lehetne tenni a házban tárolt kerti szerszámokat. Tudta, hogy mit rejt a pince, korábban ugyanis már látta, hogy a tulajdonosai milyen eszközöket használnak a kert rendben tartásához.

A férfi először a bejárati ajtóval próbálkozott, de az masszívnak tűnt, ezért a tetőn át próbálkozott tovább. A cserepek elhúzásával bebújt a tetőlécek közé, majd lefelé kapaszkodva bejutott a présházba. Öngyújtóval világított a sötétben, így hordta ki a szerszámokat, melyeket két fordulóval hazavitt. Az értékeket később továbbadta ismerősének azzal a céllal, hogy értékesítse.

A férfi miután lebukott egy másik bűncselekmény elkövetését is elismerte. Szintén egy pincébe tört be a faluban. Itt egyszerűbb volt a dolga, csak a lakatot kellett levernie, hogy a bejárati ajtón át bejusson. Pénzé tehető holmi nem talált, a fa hordót viszont megcsapolta, 20 liter bort lopott el.