Ugrás a tartalomra

Csatár kerestetik

Létrehozva
Amennyiben szombaton pontot szerez a DVTK Mezőkövesden, feljut az első osztályba; Szentes Lázár szakmai igazgató ennek megfelelően a keret megerősítésén dolgozik.
A hétközi felkészülési találkozót a próbajátékosok tesztelésére kötötték le, ám mint Szentes Lázár szakmai igazgatótól megtudtuk, négy játékosból különböző okok miatt egy sem érkezett meg. A szakember az idő szűkösség miatt (is) hetek óta gőzerővel dolgozik az átigazolásokon, hiszen június 22-én kezdik a felkészülést, míg az NB II küzdelmei 11-én zárulnak.

szentes-lazar.jpg– A télen irányt váltottunk, és eltávolodtunk a kelet-európai piactól; ezt próbáljuk a nyáron is továbbvinni, hetek óta ezen dolgozok. Alapvető cél, hogy egyben tartsuk a keretet, senkitől sem szeretnénk megválni. Azon dolgozunk, hogy érkezzenek Luque-szintű, vagy nála is jobb játékosok, s bízom benne, hogy stabilizáljuk majd a helyünket az első osztályban. Szép a győzelmi sorozatunk, de ne felejtsük el, hogy még Magyarországon is nagy különbség van az első és második vonal között, új megmérettetés vár ránk. Ráadásul NB III-as csapatot is indítanunk kell, így mennyiségileg is meg kell felelnünk a követelményeknek – mondta Szentes Lázár.

A szakmai igazgató kiemelte, a magyar piac drága és zárt, a honi klubokból való igazolást nem engedheti meg magának a klub.
– Tudnék mondani az NB I-ből most kiesett MTK játékosai közül 5-6 olyan futballistát, akiket azonnal elfogadna bármelyik szurkoló, de anyagilag nem férnének bele a mi játékos-politikánkba, Másrészt, mivel a nemzetközi átigazolási szezon augusztus végéig tart, sok játékos kivár – ez az én nagy szívfájdalmam –, hogy minél jobb szerződést tudjon magáénak, így nem könnyű a helyzetünk, nem tudunk ráígérni más klubok ajánlataira. Ez történt az egyik keddi, potenciális próbázóval is…

– 1-2 minőségi játékos a többségi tulajdonosnak köszönhetően érkezik, ha a kisebbségi tulajdonos önkormányzat vagy befektetők is hozzátennének még, akkor 3-4 olyan kvalitású labdarúgó érkezne, akik valóban erősítést jelentenének – folytatta.
Elsősorban a támadó szekciót erősítené meg a szakmai stáb: csatár biztos érkezik, s a szélekre is jöhet új labdarúgó.

Soós P.