Az utcanév az 1950-es évek elején „született”, szobrot pedig 1958-ban avattak emlékére. (A volt vasgyári vendégház előtt látható szobrot a miskolci születésű, Munkácsy-díjas Várady Sándor készítette.)
A névadó miskolci iskolai évei alatt ismerkedett meg a színházi élettel. 18 éves korában Pelsőcön, majd Rozsnyón lépett színpadra. Pesten a német színházban a korszak kiemelkedő színészeivel játszott együtt. A Nemzeti Színháznak alapító tagja. A szabadságharc után Törökországba emigrált, ahol naplót írt. (Ez nyomtatásban is megjelent). Miskolcon részt vett az 1857. évi színházi megnyitón. 1866-ban egy színdarabban Árpád nevű fiával együtt játszott, amikor rosszul lett, s a színpadon halt meg. (1808–1866 között élt, öccse volt Béni, eredeti nevén Egresi Galambos Benjámin, a Szózat megzenésítője, aki 1814–1851 között élt.)
D. I.