Köztudott, hogy a Miskolci VSC versenyzője nagyszerű eséllyel pályázik a londoni, olimpiai részvételre. A korábbi versenyeken annyi pontot gyűjtött, hogy indulása gyakorlatilag biztosra vehető. Természetesen nem szabad megsérülnie, hiszen az hónapokra visszavetheti a felkészülésben, de az ilyesmi sajnálatos módon minden sporttevékenység velejárója. Bízzunk benne, hogy Karakas továbbra is zavartalan körülmények között koncentrálhat Londonra.
Egyébként a viadal honlapja szerint Karakas egy román és egy görög versenyző legyőzésével jutott a negyeddöntőbe. További útját azonban nem kísérte siker, ugyanis a legjobb négy közé kerülésért vívott összecsapáson ipponnal kikapott a francia Automne Paviától, s lemaradt a dobogóról.
A nap további négy magyarja, Burján László (60 kg), Csernoviczki Éva (48), Baczkó Bernadett (63) és a másik miskolci, Gáspár Eszter (63) egyaránt helyezetlenül zárt. A vasárnapi zárónapon a magyarok közül Nagysolymosi Sándor (81), Csoknyai László (81), Farkas Bálint (100), Bor Barna (+100), Szabó Franciska (70) és Joó Abigél (78) lépett tatamira.
D. L.