Kár lenne tagadni, nagy és betöltetlen űrt hagy maga után. Hiszen Miskolcon is sokszor meg lehetett csodálni felkészültségét, tudását, magabiztos motorozását. Õ volt az a sportoló, aki a nagy hazai generáció (Sziráczki István, Szőke János, Mészáros László, Jakab János, Adorján Zoltán, Hajdú Zoltán, Dajka István) után ismét magasra emelte a sportág képzeletbeli zászlóját. Õ volt az, aki képes volt kitörni a szürkeségből, aki a legjobbaknak is méltó ellenfele tudott lenni, és a rangos nemzetközi viadalokon sem tartozott a „futottak még” kategóriába.
Ferjan szülőhazájában, Szlovéniában, zsinórban öt egyéni bajnoki címet szerzett 1997 és 2001 között, majd 2003-tól Magyarországon halmozott sikert sikerre: öt egyéni bajnoki arany került a nyakába. Legnagyobb diadalát 2000-ben aratta, amikor kiharcolta a Grand Prix-be jutást, s így 2001-ben és 2002-ben a világ legjobbjai között versenyzett. A rendkívül népszerű salakmotoros 2007-ben megkapta a magyar állampolgárságot és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a válogatott 2008-ban bejutott a világkupába. Többek között maga mögé tudta utasítani a többszörös világbajnok Jason Crumpot is.
Erre az esztendőre szerződést kötött a Speedway Miskolc együttesével. A sportág hazai fanatikusai már előre dörzsölték a tenyerüket, joggal számíthattak arra, hogy izgalmas és élvezetes versenyeken húzza majd a gázt a borsodi megyeszékhelyen. Immár nélküle egészen mások lesznek ezek a futamok is...
D. L.