Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint egy éppen a bankfiókban tartózkodó, szolgálaton kívüli rendőr adott pontos leírást az arcát csuklyával takaró támadóról, valamint a kocsiról, amellyel elmenekült. Az autó rendszáma alapján azonosították a támadót, akit lakásában fogtak el. A közelben lévő, általa használt garázsból előkerült a rablásnál használt autó, fegyver, valamint a támadó által viselt ruha.
Hozzátette: az elkövető – akinek nem ez volt az első fegyveres rablása - időközben beismerő vallomást tett. Ellene a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya fegyveres rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, cselekményéért akár 15 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.
MTI