Ugrás a tartalomra

Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban

Létrehozva
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombat este hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Preview Image
Prima-gála a Nagyszínházban I. Mocsári László képgalériája.

Tizenhat éves hagyomány, hogy a VOSZ minden évben megrendezi a Miskolci Nemzeti Színházban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Prima Díj ünnepélyes díjátadó gálaestjét, ahol a megye kiválóságait ünneplik. Idén ez november 7-én, szombat este valósult meg, számos művészeti csoport közreműködésével. Az ünnepség díszvendége, a Prima Díj ötletgazdájának özvegye, Demján Sándorné volt. A gálaest után az állófogadáson pohárköszöntőt mondott Juhász Roland országgyűlési képviselő.

Örülök, hogy részese lehetek ennek az estének, hiszen megvalósul az idén 38 éves VOSZ-nak az az elképzelése, hogy a vállalkozók és a politika szereplői együtt ünnepelhetik Borsod-Abaúj-Zemplén megye kiválóságait. Ez a mai Prima Díj átadó gála nemcsak a kitüntetésekről, hanem egy megemlékezésről is szól. Demján Sándorra, a VOSZ örökös elnökére emlékezünk, hiszen ő volt az, aki létrehozta 2003-ban a Prima Primissima Alapítványt és a megyei Prima Díjak rendszerét, hogy a vállalkozók legyenek lokálpatrióták és ezen keresztül támogassák a környezetükben élő kiemelkedő művészeket, tudósokat, sportolókat. Emellett ő volt az, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a VOSZ országossá és naggyá tételében.

– ismertette Ádám Imre, a VOSZ elnökhelyettese, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy a VOSZ a vállalkozók és munkaadók érdekeit képviseli, igyekeznek elősegíteni a vállalkozók versenyképességének a javulását és képviseli őket a kormánnyal való tárgyalások során.

Preview Image
Prima-gála a Nagyszínházban II. Mocsári László képgalériája.

Komoly eszmei és szakmai elismerés

Elmondta, a 130 jelölt közül kilenc kategóriagyőztes jelölt lehetett a Prima Díj várományosa, de ténylegesen csak hárman kaphatták meg. A Prima Díjasok Szmrecsányi Boldizsár bronzszobrát és nettó 2 millió forintot vihettek haza, a közönség Prima Díjas pedig 500 ezer forintot. Megtudtuk, ma már csak a közönség Prima Díjas jutalmát ajánlja fel a Prima Primissima Alapítvány, a többit az OTP Bank vállalta magára.

Hangsúlyozta, fontosnak tartja a megyei Év Vállalkozója díjat is, amire birtokosai büszkék lehetnek, hiszen az ország legnagyobb vállalkozói közösségének patinás szakmai elismerését vehetik át. Végül köszönetet mondott a támogatóknak, akik gazdasági helyzettől függetlenül folyamatosan támogatják a Prima Díj eszmeiségét.

Közösségért vállalt felelősség

Mi vállalkozók megszoktuk, hogy az eredményt számokban mérjük. Azonban a ma esti miskolci Prima Díj átadón olyan teljesítmények előtt hajtunk fejet, amelyek jelentőségét ezek a számok nem tudnák igazán kifejezni. A kultúra akkor él, ha van, aki létrehozza és az is nagyon fontos, hogy legyen, akinek tényleg fontos. Azon, hogy egy tehetséges miskolci fiatal megkapja azt a támogatást, amelyre az induláshoz szüksége van, nekünk is dolgoznunk kell. Úgy, hogy mindeközben tudjon kötődni ahhoz a közösséghez, ahonnan elindult. Vállalkozóként ehhez munkahelyet és szakmai lehetőséget teremthetünk. A VOSZ közösségében ugyanilyen fontos, hogy a településeink életéhez is hozzájáruljunk, hiszen a vállalkozói sikerhez hozzájárul a közösségért vállalt felelősség.

- foglalta össze Gazsi Attila, a VOSZ elnöke, kiemelve, hogy a Prima Díjak mögött gyakran egy közösség értékteremtő munkája áll, valamint, hogy a díjazottak példák a megyében élő fiatalok számára.

Végül köszönetet mondott kollégáinak, akik éltetik a Prima Díjak átadásának tradícióját, valamint a nívós eseménynek otthont adó Miskolci Nemzeti Színháznak, amely 2023-ban maga is megkapta a Prima Díjat.

Saját sorainkban munkálkodó hősök

Ez az este és ez a civil elismerés helyi szinten is kiemelt jelentőséggel bír. Számomra mindenképpen megtiszteltetés, hogy köszönthetem a szövetség tagjait és a leendő díjazottakat, hiszen olyan emberek között lehetünk ma, akik tettek és tesznek azért a helyért, amelyet én magam is nagyon fontosnak tartok, és amelynek sorsát együtt közösen fontosnak gondoljuk. A ma este számomra olyan eredmény, amely hálára ösztönöz, amely megmutatja azt, hogy merre vezethet az út és milyen irányban növekedhet tovább ez a város és ez a megye. Tudom jól, ennek a kulcsa sok rétegből tevődik össze, mégis ebben a teremben ma sokan tehetünk ezért. Az igazi hősöket nem megteremtjük, hanem felismerjük saját sorainkban.

- fogalmazott Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.

Preview Image
Prima-gála a Nagyszínházban III. Mocsári László képgalériája.

A díjazásra jelöltekhez is szólt. Felhívta rá a figyelmet, hogy a közösen vallott értékek megválasztásával építjük fel mindazt, amire büszkék lehetünk, és amire a jövőben is tovább építkezhetünk: bizalmat, megbecsülést és tiszteletet, ami a szeretetből és a hűségből táplálkozik. Ez az a forrás, ami megvéd bennünket a nehéz pillanatokban is, ami átsegít egy közösséget a megpróbáltatásokon.

Ezt követően átadták a megyei Év Vállalkozója, az Országos Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat. A három VOSZ által a jelöltekből és az egy közönség által választott Prima Díjas, miután átvette kitüntetését, megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy megkapták ezt a díjat.

Az esemény gyémánt fokozatú főtámogatói: Miskolc Autó Kft., Peka Bau Építőipari Kft., KÖBE Biztosító, Barkóczi István: Fux Zrt., Észak-Ferr Kft., Hotel Miskolc Kft. A támogatók segítségét borkülönlegességgel és oklevéllel köszönték meg.

A VOSZ vezetőségén és a felszólalókon kívül megjelent: Czipa András országgyűlési képviselő, Nagy Boglárka, Miskolc város jegyzője, Radomszki Levente polgármesteri biztos, Miskolc és a megye önkormányzati képviselői és tisztségviselői, Tóth Balázs Nyékládháza polgármestere és Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke, továbbá intézmény- és cégvezetők.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év Vállalkozói:

  • Az év vendéglátóipari vállalkozása: Kandik és Tamás Mesterhidegkonyha Kft., Kandik Ferenc ügyvezető
  • Az év agrárvállalkozása: Kulik Csaba egyéni vállalkozó
  • Az év rendezvényszervező vállalkozása: Uni-Garden Kft., Lipták Ádám ügyvezető
  • Az év könyvelő vállalkozása: Trautsondorfer Kft., Rák Tamás és Rákné Stumpf Enikő ügyvezetők
  • Az év egészségügyi vállalkozása: MacroKD21 Kft., Szabó Gergely ügyvezető

Országos Év Vállalkozója:

  • Az év műanyagipari vállalkozása: Policell Kft., Gergely Gábor ügyvezető

Prima Díjra jelölt kategóriagyőztesek:

  • Magyar képző- és iparművészet: Gönczi Róbert fafaragó
  • Magyar ismeretterjesztés és média: Ladányi Roland környezetmérnök, influenszer
  • Magyar ismeretterjesztés és média: Lichtenstein Raymond újságíró, médiaszakember
  • Magyar színház-, film- és táncművészet: Rózsa Krisztián színművész
  • Magyar irodalom: Zemlényi Attila főszerkesztő, költő

Prima Díjasok (korábban jelölt kategóriagyőztesek):

  • Magyar sport: Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke
  • Magyar tudomány: Dr. Mátyás Lajos sebész, orvos-közgazdász
  • Magyar oktatás és köznevelés: Velkey Balázs pedagógus, közösségszervező

Közönség Prima Díjas:

  • Magyar népművészet és közművelődés: Osváth Tibor Ferenc bohócdoktor
Kép
Prima gála fellépők. Fottás: VOSZ
Forrás: VOSZ

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.