– Nem először látja az Emberek a havason című Szőts-alkotást, ami meghatározó a magyar filmművészetben. Mit gondol a filmről?
– Egy gyönyörűen elkészített emberi történetet mesél el Szőts István. Ugyan 1942-ben készült, de az időpont nem számít, mert egyszerűen csodálatos film, amit minél több embernek látnia kell. A fiatalok számára is fontos alkotás kell, hogy legyen, hogy lássák, hogyan kell elmesélni egy érzelmes történetet.
A magyar filmgyártás a harmincas években a szórakoztató ipar része volt. Az emberek a havason volt az a film, amely kimozdult ebből és a művészet szintjére emelkedett a film. Mindenkire hatással volt, aki Magyarországon Szőts-öt követően filmet készített.
– Miben nyújtott újat az alkotás a maga korában?
– A művészetet nyújtotta. Egy film abban különbözik az irodalomtól, a festészettől, hogy élő emberi arcokon mutatja meg a megszülető érzelmeket, gondolatokat. Élő ember, élő környezetében.
Ha ezt a kommunikációs eszközt használjuk fel egy történet elmesélésére, akkor ugyanazt az értéket közvetíti, mint más művészeti ágak. Erre remek példa az Emberek a havason, hiszen ez eredetileg egy irodalmi mű, amelyből készült egy film. Más eszközzel hozta létre Szőts István azt, amit előtte mondatokkal írtak le. Néha – szerencsés esetben – egy kép többet mond, mint egy két-három oldalas leírás.
– Önt is ez foglalkoztatja filmkészítés során?
– Az élő emberi arc foglalkoztat leginkább. Érdekel, ahogy egy arcon megszületik egy érzelem, ahogyan megváltozik ennek hatására. A különböző karakterek arcainak egymással való kapcsolata, s mindezek helye a világban.
– Néhány órát tudott csupán a CineFesten tölteni, hiszen utazik is tovább. Mit gondol a fesztivál létéről?
– Fontosak az ilyen jellegű filmes események. A CineFest felhívja a figyelmet az értékes mozgóképre. A magyar film elvesztette kapcsolatát közönségével, ez tény. A magyar néző általában a szórakoztató filmeket nézi meg, így nagyon fontos, hogy legyenek olyan fesztiválok, mint például a miskolci filmfesztivál. Ami megmutatja, hogy a film művészet is, amire érdemes időt, figyelmet szentelni.
Kiss Judit
Fotó: Juhász Ákos