A Hámor fölé magasodó szikla történetét sok miskolci ismeri, csakhogy a régi leírásokban nem ugyanazok a szereplőknek jut végül a tragikus szerep: három változat maradt fenn, és minél régebbre nyúlunk vissza a forrásokban, annál nehezebb eldönteni, mi történhetett valójában. Ha egyáltalán megtörtént.
Minek nevezzelek
A Szinva völgye fölé emelkedő sziklát a 18. századi térképeken még Könyöklő-kőként, Kősziklaként, illetve Csókás-kőként is jelölték. Utóbbi nem tévesztendő össze a ma Újmassa fölött meghúzódó Csókással, igaz, történetünk szempontjából még ez a leginkább kibogozható rejtély. A Molnár-szikla név tehát nem mindig tartozott olyan magától értetődően ehhez a helyhez, mint napjainkban. Sőt.
Petőfi Sándor 1847 nyarán Hámorban is megfordult. Kerényi Frigyesnek írt útlevelében a szűkülő völgyet, a meredek sziklákat és a Szinva zuhatagait csodálta meg. A keresztről és az állítólagos tragédiáról azonban egyetlen szót sem ejtett. Ez persze nem bizonyítja, hogy a monda ismeretlen lett volna, az azonban könnyen előfordulhat, hogy a legnagyobb magyar romantikus költőnknek nem mesélték, mert – ismerve munkásságát – ő teljesen biztosan papírra vetette volna. Ugyanis az egyik változat már egy évvel korábban nyomtatásban megjelent.
A hűtlen
Vahot Imre 1846-os, Magyarföld és népei eredeti képekben című kiadványában, Medvet Imre Diósgyőri vashámorok című írásában egy jómódú, idős molnárról olvashatunk. Az özvegy férfi újranősült, méghozzá a környék egyik legszebb lányát, a Mariskának nevezett fiatalasszonyt vette feleségül.
Csakhogy Mariska másba volt szerelmes. A gyanakvó férj egy napon azt mondta, Diósgyőrbe indul, valójában azonban felmászott a malom fölötti sziklára, ahonnan beláthatott az udvarra. Nem kellett sokáig várnia: egy bokrétás kalapú legény érkezett, akit a molnár felesége csókokat dobálva hívott be a házba. A férfi ekkor a mélybe vetette magát. A történet szerint a molnár rokonai állították a keresztet a halála helyén.
Ebben a legkorábban lejegyzett változatban tehát szó sincs tiltott szerelmük miatt együtt meghaló fiatalokról. Épp ellenkezőleg: miattuk lett a férj a tragédia áldozata.
Tiltott szerelem
Az a történet, amelyet ma talán a legtöbben ismernek, egészen másként alakul. A Halmay Béla és Leszih Andor szerkesztette, 1929-es miskolci monográfia szerint egy molnár szép lánya beleszeretett az apjánál dolgozó legénybe. A kérőt a szigorú apa elkergette, majd a fiatalok pedig eltűntek. Bár sokáig azt hitték, hogy az apai szigor miatt megszöktek, végül nem mentek messzire: holttestüket a szikla tövében találták meg.
A Halmay-Leszih kötet a történetet mintegy hatvan évvel korábbra, vagyis nagyjából 1870 környékére helyezi. Egy gond azonban rögtön adódik: a sziklához kötődő tragédia másik változatát már 1846-ban leírták, így a későbbi időpont semmiképpen sem lehet az egész mondakör eredője, legfeljebb egy újabb, bizonyításra váró történeté.
Reménytelenül
És ezzel még nincs vége. Unger Hugó 1928-as, Miskolc, a bükkvidéki főváros rövid ismertetése című munkájában egy harmadik történet szerepel. Ebben a molnárlegény szeret bele a csinos molnárnéba, ám az asszony nem viszonozza az érzéseit, így a fiatalember veti le magát a szikláról, végső elkeseredésében választva a biztos halált.
Három változat, háromféle áldozat: a féltékeny férj, a szerelmespár, majd a visszautasított legény. Ami változatlan, az a malom, a szikla és az elbeszélésekben a halálra emlékeztető kereszt.
A tanú
A meseszerű folklór mellett akad kézzelfoghatóbb kapaszkodó is. A hámori vízimalom valóban létezett, régi fényképek is megőrizték. Kordos László a témát kutatva egy különösen érdekes, 1966. március 30-án kelt levelet idéz. Szerzője, a keszthelyi Donkó Béla elmondta, hogy családja 1906. május 15-én költözött a malomba. Ő ekkor tizenöt éves volt.
A levélből az is kiderül, hogy a malom egyik ajtórészén az 1806. augusztusi dátum szerepelt, ami inkább utal a malom építésének, semmint a tragédia dátumára. Ám az igazán érdekes, hogy Donkó emlékei szerint a sziklát akkoriban már Keresztsziklának nevezték, a tetején álló kereszt gondozása pedig a mindenkori molnár feladata volt:
„így én magam is két esetben készítettem, illetve állítottam új keresztet.”
A levélnek akad egy másik figyelemre méltó részlete is. Donkó külön kitért Annuska nevű húgára, akiről hangsúlyozta, hogy „semmiféle szerepe nem volt a tragédiában”. A lány 1916-ban férjhez ment, és 1948-ban hunyt el.
A szerelmespár történetét Donkó már gyermekkorában is hallotta, és egy, a mondát feldolgozó régi balladára is emlékezett. Beszámolója tehát a kereszt gondozásának történetét és a monda korabeli ismertségét igazolja, magát az állítólagos tragédiát nem, csupán ráerősít arra, hogy a tragédia 1906 előtt történhetett.
Egyszer volt, hol nem volt
A történetről Szász Károly 1889-ben Kereszt a sziklán címmel verset írt. Kordos László tanulmánya egy 1925 körüli, a miskolci Hunfalvy János reáliskola önképzőkörében rendezett költői versenyt is megemlít, amelynek témája ugyancsak a Molnár-szikla legendáinak adaptálása volt.
Dömötör Ákos néprajzkutató 1994-ben arra is rámutatott, hogy a szülői tiltás miatt halálba menekülő szerelmesek motívuma más tájak mondáiban szintén előfordul. Vagyis könnyen lehet, hogy a hámori történet nem egyetlen megtörtént esetet őrzött meg változatlanul, hanem az idők során más, ismert mondai elemekkel is gazdagodott.
A Molnár-szikla keresztjéhez tehát három különböző tragédia története kapcsolódik, ám egyelőre egyiknek sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani a valóságalapját. Nem tudjuk, hogy valóban megtörtént-e bármelyik eset, és ha igen, pontosan mikor és kikkel. Az egyetlen biztos kapaszkodót a fennmaradt leírások és visszaemlékezések jelentik, amelyek szerint a legenda már a 19. század közepén ismert volt.
Hogy a három történet közül melyik kapcsolódhat a szikla tetején álló kereszt eredetéhez, továbbra is nyitott kérdés. Már ha egyáltalán történt olyan konkrét eset, amely a mondát ihlette. Az viszont biztos, hogy közel két évszázada van kereszt a sziklán, még ha nem is tudjuk pontosan, hogy miért, és legfőképpen kiért.
Nagy Attila
