Ugrás a tartalomra

Centenárium a sportcsarnokban

Létrehozva
Idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját a Miskolci Vasutas Sport Club. A centenárium méltó ünneplésének érdekében fórumot hívtak össze az egykori sportolóknak, vezetőknek, ahol átbeszélhették a legfontosabb részleteket. Ami biztos, a hivatalos ceremónia december 9-én lesz a városi sportcsarnokban.
A Miskolci Vasutas Sport Club (MVSC) az ötvenes évek végén öt csapattal is versenyben volt a legmagasabb osztályban, mára azonban elég nehéz helyzetbe került a legendás egyesület. Hírmondóként az élvonalban szereplő röplabdás lányok, valamint a dzsúdósok maradtak. A klub idén decemberben tölti be századik „életévét”, a zöld-fehérek egykori és jelenlegi tagjai pedig a problémák ellenére természetesen méltóképpen ünnepelnék meg a jeles évfordulót.

mvsc-forum-0923-sp.jpg

Felmerült, hogy a centenárium kapcsán elnevezik a csarnokot és a sportpályát, esetleg fákat ültetnek a sportligetben a klub kora előtt tisztelegve.
Ami biztos, két könyv megjelenik idén: a tervek szerint a születésnapra, december 9-ére írja meg Hajdu Imre Jegenyék a kubikban című, sporttörténeti művét, valamint egy fotós kiadvánnyal is jelentkeznek, melyben a korabeli csapatokat, sportolókat mutatják be.

Illyés Miklós, az MVSC elnöke a fórumon elmondta, december 9-én a Generali Arénában rendezik a központi ünnepséget, ahol a tervek szerint röplabda- és kispályás labdarúgó-mérkőzés, illetve dzsúdóbemutató színesíteni a délutánt.
– A legfontosabb felkutatni az egykori sportolókat, hogy minél több MVSC-s gyűljön össze a centenáriumi ünnepségen. Emlékezni kell a dicső múltra, s az ünnep akkor lesz teljes, ha a régiek és a jelenlegi sportolók együtt ünnepelnek. Ugyanakkor azt is szeretnénk demonstrálni, hogy százévnyi „élet” után további esztendőkre is van létjogosultsága az egyesületnek – emelte ki a klubvezető.

mvsc-forum-0923-sp_2.jpg

A plénumon megjelent Zsiga Marcell, Miskolc sport felelős alpolgármestere is, aki emlékeztetett, két miskolci dzsúdósnak – Karakas Hedvig és Gáspár Eszter – is nagy esélye van kijutni a jövő évi, londoni olimpiai játékokra.
– Év elején tíz, illetve huszonöt százalékkal megemeltük a cselgáncsosok és a röplabdások támogatását, de ezen túl is arra törekszünk, hogy méltóképpen ünnepeljenek a „vasutasok”. Egyeztetünk arról, hogy ingyen vehessék birtokba a sportcsarnokot december 9-én, de segítünk a szponzorok felkutatásában is, hogy minél szebb ünnepély jöhessen létre.

Temesvári Miklós, az MVSC Centenáriumi Társaság alapító-elnöke hozzátette, millió emléke fűződik a klubhoz, s reménykedik a múlthoz hasonlóan szép jövőben.

Soós P.