Ugrás a tartalomra

Anyegin: az igaz szerelemről

Létrehozva
Csajkovszkij Anyeginjét mutatták be csütörtökön este a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével a Művészetek Házában.
Az operarajongók már megszokhatták, hogy az intézmény Mesterbérlet-sorozatában minden évben helyet kap egy opera, koncertszerű feldolgozásban. Anyegin szerepében a müncheni opera ösztöndíjasát, Molnár Leventét láthatta a közönség, Tatjánát a világhírű szoprán Bátori Éva alakította, a zenekart Kovács László vezényelte.

anyegin-opera-111007ml_09.jpg

Puskin romantikus verses regénye: az Anyegin klasszikussá vált. A darab a 19. századi orosz társadalmi viszonyokat mutatja be. A történet fő szála szerint Anyegin, az aranyifjú vagyont örököl, halmozza az élvezeteket, és megcsömörlik az élet örömeitől. A nőkkel könnyelműen bánik. Szíve választottját Tatjánát először elutasítja, később udvarolna neki, a nő azonban közben férjhez megy, és visszautasítja. A főhőst alakító Molnár Levente szerint, a csaknem kétszáz éve megírt történet a mai napig aktuális.
– Én nagyon ajánlom a fiataloknak, hogy eljöjjenek, megnézzék, mert rengeteget lehet belőle tanulni. Közel állok a figurához, korban is, azért ajánlom, hogy nézzék meg, ha a Puskin könyvet nem olvasták, mert talán észreveszik az igaz szerelmet az életben, ami fölött néha olyan hirtelen elsuhanunk, és nem vesszük észre hogy tényleg az az igazi – mondja az operaénekes.

anyegin-opera-111007ml_10.jpg

Tatjána szerepében a világhírű szopránt, Bátori Évát láthatta közönség. Az operaénekes korábban főleg olasz nyelven énekelt, az elmúlt öt évben több szláv nyelvű szerepet is kapott, egyes kritikák a szláv hősnők specialistájaként említik. Bátori Éva szerint ez a szerep, minden énekes pályáján fontos állomás.
A sokak szerint ma már furcsának tűnő 19. századi társadalmi szokásokat megjelenítő darabot kétszer 70 percben játszották a Művészetek Háza Mesterbérletének részeként. Az opera koncertszerű feldolgozását a Miskolci Szimfonikus Zenekar mutatta be.

A Miskolci Szimfonikusok mellett, a koncertszerű operában két kórus is közreműködött. Név szerint a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus és a Cantis Agriensis Kamarakórus kísérte a zenekart.

Istenes Zs.
Fotó: Mocsári L.