Ma éjszaka gyengén és erősen felhős időszakok és helyek egyaránt lesznek, szórványosan várható zápor.
Csütörtök délelőtt csak időnként, délután már gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, emellett délelőtt több, délután kevesebb napsütésre számíthatunk. Többfelé lesz zápor, zivatar, egy-egy hevesebb zivatargócban jelentősebb mennyiségű csapadék is lehullhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 11 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 18, 23 között alakul.Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, csak rövid időre szakadozik fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar.
Kezdetben változó irányú, majd az északnyugati szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 7, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 19 fok között várható.Szombaton többfelé, vasárnap már csak elszórtan várható eső, zápor, vasárnap hózáporok. Erős lehűlés várható, reggelenként akár fagyhat is.
MTI