– Kettős céllal szerveztük meg mostani programunkat – árulta el Mészárosné Halász Krisztina, a Miskolci Piac Zrt. képviseletében jelen lévő szervező. A gyerekek egyrészt testközelből is megismerhették a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságából hozott kisállatokat, másrészt a szervezők már az ünnepre készülve húsvéti hangulatot varázsoltak a piac forgatagába. A programra két óvodáscsoport érkezett, közel 50 gyerek vett részt a húsvétváró piaci műsoron.
– Korábban Mikulás-műsorral kedveskedtünk a legkisebbeknek, most a húsvét előtt szerveztünk nekik programot, és természetesen a későbbiekben sem feledkezünk meg róluk: még az iskolaidőben tervezünk egy gyereknapot, ősszel pedig a szürettel kapcsolatos rendezvényünkre várjuk a kicsiket – mondta a szervező.

Most jutottak el oda Nagyné Latesz Ágnes szervező, kereskedő szerint, hogy most már folyamatosan fognak tudni programokat szervezni, minden időt ki fognak használni. Mint megtudtuk, távolabbi terveik között szerepel, hogy 2-3 hetente óvodás csoportokat fogadnának a piacon. Céljuk az egészséges életmódra nevelés és a magyar zöldségek, gyümölcsök megismertetése a gyerekekkel.
Mint a szervezők hangsúlyozták, hagyományt szeretnének teremteni – ami persze az óvodáknak is jó, hiszen a gyerekek rengeteg zöldséget, gyümölcsöt játék közben ismerhetnek meg a piaci programok során.
Kujan I.
Fotó: Juhász Á.